7óra7

Készülnek a Dóm téri vérfürdőre: próbálják a Jekyll és Hyde-ot

Készülnek a Dóm téri vérfürdőre: próbálják a Jekyll és Hyde-ot

2013. 07. 07. | 7óra7

A rendező most is Molnár László, sőt a főszerepet is ő alakítja. Már az olvasópróba elején leszögezte: egy teljesen új produkciót lát majd a közönség, hiszen hatni fog a darabra a Szegedi Szabadtéri hatalmas tere és természetesen az idő múlásával benne is megfogalmazódtak új gondolatok a történettel kapcsolatban. Elmondta: két gyönyörű, eddig nem hallott dallal is bővül az előadás. Miután bemutatta alkotótársait, és azt a zseniálisan bűvös-trükkös díszletet, amit Kentaur álmodott meg, a próbateremben felcsendültek a musical ismert dallamai.

Forgács Péter, Janza Kata, Tunyogi Bernadett és Molnár László az olvasópróbán

„Elképesztő volt visszahallgatni a zenét és saját magamat egy évekkel ezelőtti cd-ről. Nagyon szép emlékeket hozott elő belőlem – magyarázta lelkesen Janza Kata a próba szünetében, milyen érzés ismét belebújni Lucy szerepébe. – Nagy ajándék a sorstól, hogy újra eljátszhatom ezt a csupaszív, rendkívül szerethető, tragikus sorsú lányt.”

Élete egyik legmeghatározóbb előadásának nevezi Tunyogi Bernadett is a Jekyllt, aminek a mai napig rengeteget köszönhet. Ahogy fogalmazott: nagyon boldogok mindannyian, hogy újrázhatnak ebben a remek darabban.

Három előadásban, július 6-án, 7-én és 8-án láthatja a Dóm tér közönsége a jónevű angol elmeorvos kísérlete miatt elszabadult vérfürdőt.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr658000797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása