A Kaddis a rituálé, a veszteség és a kínzó belső konfliktusok egyfajta felfedező útja, amelyben a sarokba szorított ember egy kudarcot vallott házasságban soha meg nem született gyermeke hiányát siratja – miután mantrája mindvégig az volt, hogy nem segíthet gyermeket olyan világra, ahol a holokauszthoz hasonló borzalom megtörténhet. A főszereplőt kísértő vágyakozásból és megbánásból a legékesszólóbb belső monológ alakul ki, amelyet a holokausztról valaha írtak.

A holokauszt-túlélő Kertész Imre 2002-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, ma Európa-szerte ünnepelt szerző; műveit azonban kevésbé ismerik az Egyesült Államokban. „Amikor 2005-ben először olvastam a Kaddist, magával ragadott a szöveg nyers bátorsága. Nem lehet nem észrevenni egyetemes, regionális, és sajátosan magyar kontextusát. Kertész szavai ma érvényesebbek és fájdalmasabbak, mint valaha.” - mondja a darab rendezője a magyar származású Barbara Lanciers.

Az előadás intim térben játszódik. A New York-i színész Jake Goodman egymaga áll a földdel borított, háromszor három méteres játéktérben. "Kertész perzselő szövegével közvetlen párbeszédet folytatni a közönséggel, ilyen intim térben, az ő szülőföldjén – ez életem egyik legfélelmetesebb művészi kihívása. De ehhez a szöveghez kell a bátorság. Mindannyiunk részéről." – vélekedik a darabról az előadó.

Kertész Imre és felesége, Magda a teljes alkotófolyamat során közeli kapcsolatot tartott fenn Lanciers-szel. „Nagy lelkesedéssel fogadták, hogy az előadás révén új közönségrétegekhez juthat el a mű,” - mondja a rendező.