7óra7

Hungarian Showcase – magyar színházi szemle külföldieknek

Hungarian Showcase – magyar színházi szemle külföldieknek

2013. 07. 07. | 7óra7

A március 2. és 9. között megrendezett Hungarian Showcase 2013 az első olyan magyar színházi szemle Budapesten, amely a legjelentősebb kőszínházak és független színházak bemutatását tűzte ki célul a külföldi szakma számára, a magyar színház nemzetközi megismertetését, a kapcsolatépítést.

Kaisers TV, Ungarn - Pintér Béla, Thuróczy Szabolcs

A háromfős válogatócsapatban Tompa Andrea és Jászay Tamás kritikusok mellett Barda Bea, a nemzetközi fesztiválok terén tapasztalt Trafó művészeti vezetője segítette a munkát.

A bő egy hét alatt összesen 20 előadást tekinthetnek meg az érdeklődők, angol felirattal vagy tolmácsolással. Bemutatkozik a Nemzeti Színház és a Katona József Színház három-három előadással, valamint az Örkény Színház. A függetleneket a Pintér Béla és Társulata képviseli, valamint Bodó Viktor, Mundruczó Kornél, a HOPPart, az Artus és más társulatok darabjai. Az előadásokon kívül Showcase PLUS néven szakmai találkozók, tematikus beszélgetések is helyet kapnak.

A mi osztályunk - Haumann Péter „Hogy mennyire hiánypótló ez a rendezvény, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a Showcase-re bejelentkezett külföldiek óriási, meglepően magas száma. Ez a magyar színház sikere. A nemzetközi szakma nagy figyelemmel érdeklődik a kortárs magyar színház iránt” - nyilatkozta a Showcase egyik válogatója, Tompa Andrea.

A február közepén lezárult regisztráció szerint 30 ország 120 résztvevője képviselteti magát a Showcase-en. Különösen magas az európai, ezen belül is a kelet-európai (orosz, ukrán, észt, litván, belorusz, szlovén, szlovák, bosnyák, cseh, lengyel, bolgár) szakemberek aránya, amelyre a Céh különös figyelmet fektetett, hiszen a kiválogatott előadások elsősorban e térség problémáira reflektálnak. Európa távolabbi részeiről Norvégia, Svédország, Hollandia, Belgium, Ausztria, Németország, Franciaország, Írország, Finnország Olaszország és Portugália képviselteti magát.

A tengeren túlról, Amerikából 22 vendég érkezik, a NEXTSTEP fesztiválhálózaton keresztül szintén 22 vendég, de jönnek Izraelből, Japánból, Törökországból és az Ománi Szultánságból is. A jelentős eseményen részt vesz a Színházi Kritikusok Nemzetközi Céhének elnöke, Kim Yun Cheol Dél-Korából, valamint alelnöke, a svéd Margareta Sörenson is.

A vendégek között számos fesztiváligazgató, kulturális intézmények igazgatói, művészeti vezetők, kurátorok, producerek, managerek, kulturális újságírók, szerkesztők, kritikusok regisztráltak. Képviselteti magát többek között a Wiener Festwochen, az Arany Maszk Fesztivál, a Stájer Őszi Fesztivál, a várnai, maribori, wroslawi, szarajevói, dublini, ománi, göteborgi, gronningeni és nyitrai színházi fesztiválok, a TEMPS D’Images, a belga Kunstenfestivaldesarts stb. A szlovák Svet Divadlo, a finn Critical Stages, a német nachkritik.de, a Theater Heute, az American Theatre Magazine és az International Herald Tribune lapok. Számos külföldi egyetem oktatója, színház munkatársa érkezik Budapestre.

A Hungarian Showcase 2013 Budapest Főváros Önkormányzata valamint külföldi alapítványok (Center for International Theatre Development, Trust for Mutual Understanding), kulturális intézetek (Cseh Centrum, Lengyel Intézet, Goethe Intézet) együttműködő támogatásával valósul meg, mindössze 4 millió forintból. A szemle azonban elsősorban hatalmas civil önkéntes munkával tudott létrejönni.

Bővebb információ a Hungarian Showcase oldalán olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr347999045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása