7óra7

Hatvanadik évfordulóját ünnepli a TESZT-en a Csiky Gergely Állami Magyar Színház

Hatvanadik évfordulóját ünnepli a TESZT-en a Csiky Gergely Állami Magyar Színház

2013. 07. 07. | 7óra7

Az idei nyolcnapos TESZT alkalmával a színház alapításának 60. évfordulóját is ünnepli, ennek jegyében a fő programhoz kapcsolódóan számos évfordulós esemény is lesz, többek között kiállításmegnyitó és gála is várja az érdeklődőket.

Az idei TESZT programját három szabadtéri koncert teszi gazdagabbá: Lajkó Félix és zenekara, Boris Kovač és a La Campanella, valamint a Harry Tavitian és Cserey Csaba duó is fellép a Dóm téri színpadon.

Évről évre a TESZT egyfajta szemléje lett a temesvári magyar színház aktuálisan futó produkcióinak, így az idei évad három előadása is helyet kapott a programban (Hajdu Szabolcs: Békeidő, Elżbieta Chowaniec: Gardénia Pintér Béla-Darvas Benedek: Parasztopera ugyanakkor a találkozó szemléje lett a szűkebb értelemben vett régió színházi előadásainak is, így az idei évben is látható a temesvári német és román nyelvű színházak egy-egy előadása, illetve a korábbi gyakorlathoz híven a szervezők meghívták az újvidéki, szabadkai és az aradi magyar színházakat.

Újdonságnak számít viszont, hogy az idei évben a Szegedi Nemzeti Színház, az újvidéki Szerb Nemzeti Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a belgrádi Atelje 212 társulata is jelen lesz a találkozón egy-egy produkcióval.

Parasztopera - Molnos András Csaba, Tokai Andrea, Balázs Attila, Kiss Attila

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a szervezők idén sem emeltek a jegyárakon, sőt, az érdeklődők a május 24-31. között zajló fesztivál előadásaira kedvezményes bérletet is válthatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr717998443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása