7óra7

Gothár Péter operettet rendez a Szegedi Szabadtérin

Gothár Péter operettet rendez a Szegedi Szabadtérin

2013. 07. 07. | 7óra7

Abszolút újoncnak számít Gothár Péter a Dóm téren, hiszen nem rendezett még a fesztiválon korábban sosem. A 2013-as év lesz számára a debütálás: a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évi nyitóprodukciójának megrendezésére kérte fel ugyanis a Kossuth-díjas művészt Bátyai Edina igazgató és Kesselyák Gergely művészeti vezető.

A Megáll az idő című filmklasszikus alkotója jelenleg a budapesti Katona József Színház rendezője, emellett azonban más teátrumokban is sikerrel állít színpadra darabokat. Amikor egyhelyütt a két műfajról faggatták, így nyilatkozott: „Mindkettő kolosszális kifejezési forma. Ha ebben valaki naponta megtalálja magát, akkor az öröm. Ez az igazi sikerélmény.” Gothár számos kitüntetéssel büszkélkedhet: Kossuth- és Balázs Béla-díja mellett több kontinens elismeréseit is besöpörte, így Chicagóban, New Yorkban, Tokióban, Cannes-ban és Karlovy Varyban is díjazták.

A Leányvásár-koncepció egyelőre napról-napra alakul, de az már biztos, hogy egy igazán ütős színészgárdával fogja megalapozni a produkció színvonalát. Az igazgatóság és a rendező egyeztetései alapján egyértelmű, hogy az ország legkiválóbb színművészeire osztják majd a szerepeket. Hogy kik jöhetnek számításba, az hamarosan kiderül, hiszen pár nap múlva castingot tart a rendező, ahol jeles színészek „mérkőznek meg” az operett karaktereiért.

A legfrissebb információkat a Leányvásárról a szegedi szabadtéri facebook-oldalán találhatják meg az érdeklődők, amely már több mint 12.000 követővel büszkélkedhet. Érdemes lájkolni, hiszen a castingról készült videót is itt lehet először megnézni – vagyis itt tudjuk megtippelni, kiket láthatunk jövőre az operettben.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr437999453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása