7óra7

Elszakadt a cérna – Magyar Operaénekesek Egyesülete: fenyegetettség és félelem az Operában

Elszakadt a cérna – Magyar Operaénekesek Egyesülete: fenyegetettség és félelem az Operában

2013. 07. 07. | 7óra7

Magyar Állami Operaház Sajnálatos módon Ókovács Szilveszter már megfenyegette a művészeket, hogy ha a nyilvánossághoz fordulnak, annak következményei lesznek. Ez egy demokratikus országban nem történhet meg!

Ókovács Szilveszter, legutóbb a Népszabadságban megjelent cikkben felháborító módon elvetette a sulykot. Végre ki kell mondani, hogy egy olyan ember beszél szakmai dolgokról, mond ítéletet művészekről, aki a minimum szintet sem érte el, mint „operaénekes”! Csak a politikai háttér védelmében meri és tudja ezt tenni, és folyamatosan a kormány mögé bújik. Tisztában vagyunk azzal, hogy a művészeket nem a Miniszterelnök úr és nem a kormány akarja utcára tenni, mert a kormányrendeletben ilyen nem szerepel! A kormánybiztos rendelte el az összes operaénekes elbocsátását és így a teljes operaénekesi állomány megszűnik. Bizonyára sokan ismerik a következő neveket: Székely Mihály, Osváth Júlia, Radnai György, Palló Imre, Simándi József, Melis György, Bende Zsolt, Palánkay Klára, Gyurkovics Mária és még nagyon hosszú a sor. Ezeknek a nagy művészeknek ki merte volna valótlan módon azt mondani pályájuk csúcsán, hangjuk teljében, hogy nincs helyük az Operaházban? A művészek személyével kapcsolatosan, szinte teljes a tisztelet hiánya. Most már tegyük félre a „pénztelenséget”, mint jó hivatkozási alapot! A kormánybiztos saját elmondása szerint bírja a miniszterelnök úr és talán az egész kormány bizalmát. Akkor pedig, hogyan lehet az, hogy egy olyan kivételes intézményt, mint az Operaház nem tud az ellehetetlenüléstől társulatával együtt megmenteni és fejleszteni nem pedig rombolni? Csak az üres frázisok pufognak az Erkel Színházról, a visszafoglalkoztatásról és még sok, álságos dologról. A vezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy a fenyegetettség és félelem légköre uralkodjon az Operaházban! Egyre-másra történnek lehetetlen, megdöbbentő dolgok a színházban, nincsenek meg a méltó feltételek a nyugodt művészi munkához. Minden a hozzá nem értést bizonyító dolgot, próbálnak a falak között tartani. A művészek állandó támadásoknak vannak kitéve, és pattanásig feszült, félelemmel átitatott légkörben kell dolgozniuk. Szintén szándékosan manipulatív, amit Ókovács nyilatkozik, hogy a közalkalmazott énekesek 80%-a nyugellátásra jogosult, mert jó néhányan hangjuk teljében vannak, és a vállukon nyugszik a színház repertoárjának nagy része. Csak a művészek lejáratása a cél. Különben is, amit Ő nyugellátásnak nevez, az egy bármikor megvonható, néhány tízezer forintos, nyugdíjas kedvezményekkel nem járó pénz, amiből egy egyedül álló ember sem tud megélni, nem hogy az, akinek családja van. Bár amennyiben a kormánybiztos is azt vallja, hogy napjainkban meg lehet élni 47.000.- forintból, úgy igaza lehet! Ő és vezető társai lojálisan és szolidárisan még szolgálati autót sem használnak. Micsoda lemondás, ez igen!

Milyen demokrácia ez kérem? Ókovács a közvéleményt manipulálva, irritáló módon 900.000.- forintos esténkénti gázsikról beszél, holott még semmilyen érdemi egyeztetés nem történt egyetlen művésszel sem, sem konkrét előadásokról, sem pedig pénzről! Egyébként még amennyiben ilyen szerződés születne is (egy évadban 1-2 alkalomnál ez nem több!!), üzleti titoknak minősülő adat, amelyet a kormánybiztos a nyilvánosság felé etikát és talán törvényt is sértve kiad. Természetesen a vezetők fizetéséről a mai napig nincs szó, pedig közpénzből fizetett emberek mindannyian és így ez valóban nyilvános adatnak minősül a törvény szerint! Azt mondja Ókovács, hogy Ő is csak a Duna Televíziónál kapott fizetésének a 60%-át kapja (szegény!), de mennyi volt a 100%, az sem lehet titok. Vagy mégis?

Az alapkoncepcióval van a baj. Ami történik az Operaházban, rossz felé vezet! Nem lehet utcára kitett művészekkel hobbi szinten operát „csinálni”. Ez amatőrizmus. Magyarországon egy operaház van és azzal nem kísérletezhet senki, mert nincs joga hozzá. Az Operaház nem magántulajdon, mint ahogyan lassacskán kezelve van, hanem az adófizető emberek tulajdona volt, és az is marad! Mint közkincset, csak szakemberek kezébe szabadna adni és szakember pedig nem terem minden bokorban, még az Operaházon belül sem, nemhogy azon kívül. Nem attól szakember valaki, mert azt állítja magáról.

Hogy pályázik-e Ókovács? Nyilvánvalóan igen, az pedig amit arról mond, hogy ezt attól teszi függővé, hogy fél év múlva el tudja-e fogadni azt a légkört ami az Operaházban lesz, nevetséges. Véletlenül nem Ő az az ember aki, ténykedéseivel a jövő légkörét, a „Kánaánt”? vagy inkább a káoszt kialakíthatja?

A nézőcsúcs, amiről a kormánybiztos büszkén beszél, nem a jelenlegi vezetés érdeme. Minden évben a Diótörő és a Bohémélet előadások tömött házakkal mennek. Ez már tradíció. Ókovács szerint, az év második felében támogatást kell kapnia az Operaháznak, különben komoly bajok lesznek! Felmerül a kérdés, hogy akkor most miért kellett kirúgni közel 150 embert (ez közel ötszáz embert érint súlyosan, ha családokra gondolunk!)? Átgondolt dolog volt ez, vagy talán mindenkit, akit most az utcára tesznek, amikor megérkezik a plusz pénz a kormánytól, Ókovács visszavesz? Nagyon hihetetlenül hangzik és nem is fog megtörténni. Most ez egy jól előkészített, egyszerűen indokolható helyzet a csoportos létszámleépítés értve, amikor minden indoklás nélkül el lehet küldeni azokat az embereket, akiket „bizonyos okok” miatt nem kedvel a vezetés! Ez egy nagyon fontos tény.

Azt mondja Ókovács, hogy nem az operakultúra szűnik meg azzal, ha az énekesek nem közalkalmazotti jogviszonyban vannak, csak egy másik struktúra fog „működni”. Így is lehet magyarázni, csak ez nem a valós helyzet. Azok, akik nem értenek a színház működéséhez, a szakmához, bizonyára elhiszik és nagyszerűnek tartják, amit a kormánybiztos mond és ez bizonyos szempontból érthető is. A szakma viszont becsaphatatlan!

Azt mondja a cikkben Ókovács, hogy valamennyien még többet fognak dolgozni, hogy megtarthassák az állásaikat. Tehát az Ő állásaik fontos, hogy megmaradjanak közalkalmazotti jogviszonyban, a művészek pedig mehetnek az utcára! Senkit nem kérdeztek meg arról, hogy kíván-e azok között a „piaci” viszonyok között dolgozni, amit a jelenlegi színházvezetés akar „teremteni”. Továbbá, miért olyan fontos ez, amikor Magyarországon csak egy operaház van? Hol van a nem létező, versenyre késztető „piac”? Feltételezhető, hogy a művészektől meg akarnak mindenáron szabadulni, mert „kellemetlen”, ha vannak olyanok, akik kinyitják a szájukat és igazságokat, ezzel esetleg a vezetés számára kényelmetlen dolgokat mondanak alkalomadtán.

A későbbiekben a nemzeti tizenegyet említi példaként. Nos, amennyiben a nemzeti tizenegyben nem összeszokott játékosok lennének, még így sem menne foci, ahogyan most. Komoly eredményeket elérni, csak egymást jól ismerő, folyamatosan együtt dolgozó emberekkel lehet, hosszútávon! Ezért a példa a kormánybiztos részéről, rossz. Az pedig rágalmazás és művészi hitelrontás, hogy a magas „C” megéneklése helyett, kitüntetéseket mutogatnak az énekesek. Először is a kitüntetéseket nem alaptalanul kapták, kapják a művészek. Bizonyára van olyan is, aki erre irigy, mert nem hogy magas „C”-t nem tud énekelni, de semmilyen elismerést, kitüntetést nem tud felmutatni! Például, a kormánybiztos úr sem. Azt, hogy milyen kitett pálya a mienk, igen nagy százalékban csak szakmán kívülről ismeri Ókovács Szilveszter. Talán ezért is lehet „savanyú a szőlő”.

A valamelyik biztosítóval történő megállapodás sikerét, érdeklődéssel várjuk. „Megható” ez a gondoskodási szándék.

A közalkalmazotti jogviszonyban lévő magánénekesek átlag életkora nem igaz, hogy 50 év lenne! De, ha mégis úgy lenne az miért probléma? A hangok általában nem 20-25 éves korban érnek be többségükben (szakmai hozzáértés!). Egyébként pedig ez diszkriminációnak minősülhet jogi értelemben is, vigyázat! Az állandó hivatkozás a kormánybiztos részéről arra, hogy már eddig is nagy számban külsős magyar művészek énekeltek, azért álságos és sántít, mert ez nem elkerülhetetlen dolog. Ez azért van így, mert kb. 16 éve nem vett fel az Operaház közalkalmazotti jogviszonyba énekest, holott értelemszerűen mindenkinek ez lett volna előnyösebb, és szabad státuszok mindig is voltak és jelenleg is vannak a színházban. Létszámstopot a kormánybiztos rendelt el saját hatáskörében, február elejétől, előtte pedig, már jó néhány nem művészeti helyet betöltöttek!

Tisztelt kormánybiztos úr! Ön arról beszél, hogy kommandók tüzelik a sajtót és rágalmazzák a vezetőket, valamint az intézményt. Felhívjuk a figyelmét, hogy abban a cikkben, ami a Népszabadságban megjelent, Ön rágalmaz és aláz művészeket és nem fordítva! Ilyen megnyilvánulásai már korábban is voltak sajnálatos módon. Mi szeretjük és tiszteljük az Operaházat és a szakmánkat, ezt több évtizedes művészi szolgálatunk is bizonyítja a mai napig és a jövőben is! Egyben felhívjuk a figyelmét, hogy tartózkodjon a művészek lejáratására irányuló megnyilvánulásaitól, ellenkező esetben bírósághoz fogunk fordulni! Ez jogászaink egybehangzó véleménye is.

Említi azt is, hogy nagyon nehezményezi, hogy néhány „hangember” miatt szélárnyékba kerülnek sokan, akik kényszerűségből lettek elbocsátva. Egyáltalán nem erről van szó, mert például az énekesek kezdeményezték, hogy legyen egy jótékonysági koncert az Operaházban az elbocsátásra kerülők javára! Önt meg is keresték ezzel. Majd úgy döntött, hogy egy előadás bevételét ajánlja fel, ami teljes mértékben, rendben is van.

Belső használatú adatok kijuttatásáról is szó esik. A kormánybiztos úrnak pontosan tudnia kell, hogy hogyan került ki az adat. Egy, az Operaházban működő szakszervezet internetes oldalán jelent meg a dokumentum, amit egy olyan ember tett oda, aki egyébként a Közalkalmazotti Tanács tagja is egyben. Amennyiben ezt a kormánybiztos úr elfogadhatatlannak tartja, miért nem vonta felelősségre azt az embert, aki ezt megtette? Még az Operaházban lévő hirdetőkön is olvasható volt a dokumentum, a szakszervezet nevének rövidítésével (ODFSZ).

Érinti a cikk az Erkel Színház kérdését is. Ön azt mondja, hogy két milliárdból „elketyeg” majd az Erkel. Attól függetlenül, hogy nincs külön adminisztráció és gyártóbázis, még így is jelentős költség lesz a működtetés! Az előadásokban résztvevők fellépti díjai, az ott bemutatásra kerülő darabok díszleteinek, jelmezeinek költsége, a műszak munkájának a kifizetése, az épület rezsiköltsége stb. Ez Ön szerint nem jelentős? Valamint azt mondja, hogy szekunder hatás is lesz, mert, ha elindul az Erkel, jegyárat lehet emelni az Operaházban. Napjainkban sem „olcsó” egy jegy az Operaházba való bejutáshoz.

A kormány eszmeiségéhez, hogyan kapcsolódhat az Őket képviselő Kormánybiztos fent említett kijelentése a jegyárak emeléséről? Hiszen tudjuk, hogy a kultúrát igénylő, szerető, átlagfizetésből élő magyar család, így nem fog eljutni az Operaházba! Az a cél, hogy a magyar adófizetők pénzéből fenntartott intézményben szinte csak külföldi turisták nézhessenek operaelőadásokat?

A Magyar Állami Operaház elsősorban a magyar népnek, a magyar művészeknek és közönségnek épült közpénzből és a mai napig is így működik! Egy olyan Kormány, amely a nemzeti gyökerek fontosságát és ápolását hangsúlyozza, a leírtakat miért hagyja?

_Kapcsolódó:_

>>> Opera: megkezdődött az elbocsátás – Tiltakoznak az operaénekesek >>> Ókovács Szilveszter: a leépítés dacára van kiút az Operaház számára >>> Elbocsátások az Operában - Magyar Operaénekesek Egyesülete: „esztelen rombolás” >>> Minden felelős ember álljon ki a válságba került magyar kultúráért >>> A közkincs elsorvasztása ellen - a Magyar Operaénekesek Egyesületének kiáltványa >>> Ókovács Szilveszter a Magyar Állami Operaház élén

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr668000993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása