7óra7

Dívák – Kolozsvári független előadás Budapesten

Dívák – Kolozsvári független előadás Budapesten

2013. 07. 07. | 7óra7

Dívák Meghökkentő utazás négy nő filmek, reklámok és női magazinok által visszafordíthatatlanul megpecsételt képzelet- és lelki világába, szembenézés a film- és szépségipar elkerülhetetlen csapdáival, mindez csipetnyi humorral és öniróniával fűszerezve - olvasható a produkció sajtóközleményében. Az előadás nem előre rögzített szövegkönyv alapján készült, hanem a próbafolyamat során alakult ki, kevés benne a szó és minden pillanata a rendező-koreográfus Sinkó Ferenc valamint benne szereplő színészek: a többszörösen díjazott, legutóbb UNITER-díjjal kitüntetett Kézdi Imola; Albert Csilla, aki szintén a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, valamint az idén végző főiskolás Vass Zsuzsanna és a titokzatos Missy közös munkája. A jelmezeket Bianca Imelda Jeremiás alkotta, a zene Ion Coroi, a videó Török Tihamér munkája. Közreműködik Bodoki-Halmen Kata rendezőasszisztens és Almási Attila technikai munkatárs.

A 2011-es bemutató óta az előadás látható volt több fesztiválon, így a Temps d’Images Nemzetközi Színház-, Tánc- és Videóművészeti Fesztivál kolozsvári kiadásának programjában, a Romániai Kortárs Előadóművészeti Platform keretében (2011) és az Udvarhelyi „A Tánc Tavasza” elnevezésű rendezvényen (2012).

Az előadás budapesti vendégjátékát támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma, időtartama 60 perc.

>>> Dívák - színlap, szereposztás, jegyvásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr597998371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása