7óra7

Budapesten játszik a nagyváradi Szigligeti Színház

Budapesten játszik a nagyváradi Szigligeti Színház

2013. 07. 07. | 7óra7

Jelenetek egy kivégzésből A József Attila Színház rendszeresen vendégül látja határon túli magyar színházak társulatait, az idei a második évad, amikor a budapesti színpadra lépnek felvidéki, kárpátaljai, erdélyi társulatok egy-egy előadással - áll a budapesti teátrum MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Az elmúlt évadban a nagyváradi társulat Szigligeti Ede Liliomfi című darabját játszotta a József Attila Színházban. Az idei szezonban március első hetében két este két előadással mutatkozik be a társulat.

Az első este Friedrich Dürrenmatt svájci író A nagy Romulus című darabja, a nagyváradiak legfrissebb előadása látható, a társulat csupán s március 1-jei premiert tartja otthon, aztán a budapesti közönségnek mutatja be a világ számos színpadán sikerrel játszott történelmi komédiát. Az előadást Szabó K. István rendezésében láthatja a közönség.

A második este a kortárs angol drámaíró, Howard Barker Jelenetek egy kivégzésből című művét mutatja be Budapesten a társulat Theodor Cristian Popescu rendezésében. Az előadást a tavalyi évad második felében mutatta be a színház. A velencei festőnő, Galactia szerepében Ráckevei Anna látható; a debreceni Csokonai Színház társulatának tagja, ezzel a szereppel mutatkozott be először a nagyváradi közönségnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr147999005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása