7óra7

A szív hídjai az Óbudai Társaskör kertjében

A szív hídjai az Óbudai Társaskör kertjében

2013. 07. 07. | 7óra7

A történet, amely 1965-ben egy amerikai kisvárosban játszódik, a magyar közönség előtt nem ismeretlen: Robert James Waller Madison megye hídjai című regényének filmváltozatában Clint Eastwood és Meryl Streep tette emlékezetessé a romantikus sztorit.

A szív hídjai - próbafotó - Udvaros Dorottya, László Zsolt

A történetben egy nő - aki Olaszországból egy amerikai farmra költözött, hogy régi terveit feladva, feleség és anya legyen - összetalálkozik egy férfival, aki a National Geographic számára készít fényképeket a környék fedett hídjairól. A véletlen találkozásból szerelem lesz. Négy napjuk van rá, hogy gyökeresen megváltoztassák egymás életét - olvasható az előadás ajánlójában.

A Madison megye hídjai című regényt 1992-ben adták ki, a szerzőnek ez volt az első megjelent regénye, amellyel rögtön elnyerte az Abby-díjat, és műve meghódította először az Egyesült Államokat, majd - a Clint Eastwood rendezte moziváltozattal együtt - az egész világot. A könyv szerepel a 20. század legkelendőbb műveinek listáján, világszerte több mint 50 millió példányt adtak el belőle.

A szív hídjai - próbafotó - Szamosi Zsófia, Chován Gábor, hátul: Udvaros Dorottya

A regényből Zöldi Gergely készített színházi adaptációt. Az előadásban Udvaros Dorottya és László Zsolt mellett Szamosi Zsófia és Chován Gábor játszik. A produkció dramaturgja Radnai Annamária, a díszletet és a jelmezeket Zeke Edit tervezte.

A közönség első alkalommal június 29-én, a budapesti nyári színházi szezon egyik klasszikus játszóhelyén, az Óbudai Társaskör kertjében - rossz idő esetén a nagyteremben - láthatja az előadást. A darabot ősztől a Belvárosi Színházban játsszák.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr97998213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása