7óra7

A 2012-es THEALTER díszvendége: Pintér Béla és Társulata

A 2012-es THEALTER díszvendége: Pintér Béla és Társulata

2013. 07. 07. | 7óra7

Formájában és tartalmában is megújul a THEALTER, Magyarország egyetlen, évente jelentkező nemzetközi színházi fesztiválja, melyet idén 22. alkalommal rendeznek meg.

A szegedi MASZK Egyesület és a megújult FESZ – Független Előadó-művészeti Szövetség – együttműködésében megvalósuló nemzetközi színházi találkozó sem nem lesz hagyományos THEALTER Fesztivál, sem nem lesz a korábbi értelemben vett Alternatív Színházi Szemle, és mégis mindkettő lesz, a megszokott magas színvonalon.

A fesztivál főprogramját négy, formájában és tartalmában különböző, de egyenértékű szint együttesen formálja különlegessé.

A 2012. évben először vezetik be „A fesztivál díszvendége” kitüntetést és rangot. A FESZ tagságának szavazatai alapján egy alkotó vagy alkotói csoport, társulat prezentálja repertoárjának legjelentősebb előadásait. 2012 díszvendége: *Pintér Béla és Társulata*.

Jelenet a Pintér Béla és Társulata A soha vissza nem térő című előadásából

A második szint leginkább a korábbi SZASZSZ működési elvére hasonlít: a felkért válogató – az idei évben Szabó György – a FESZ tagok legújabb független színházi előadásaiból választ ki öt szemleprodukciót.

A harmadik elem, amely a THEALTER kétféle hagyományát egyesíti egy magasabb szinten, a találkozó leginkább újító és formabontó vállalkozása, amitől a fesztivál a korábbiaknál is előremutatóbb és innovatívabb lesz. Az elmúlt években is készültek a THEALTER felkérésére a fesztiválon bemutatott produkciók, és gyakran vezettek be érdekes, különleges, alkalmi helyszíneket is. Idén helyszínspecifikus, nyílt alkotói pályázatot írnak ki: Szeged városának négy jellegzetes, előre kiválasztott helyszínére új produkció vagy művészeti projekt tervével pályázhatnak a FESZ tagjai. A felkért zsűri – Egyed Erika (az SZTE kulturális szervezője), Szalai-Szabó István (színházi szakember) és Szemerey Samu (építész, urbanista) – döntése alapján a legígéretesebb négy pályázó kap lehetőséget és pénzügyi támogatást elképzelésének megvalósításához. Az így létrejött új alkotásokból választja ki a zsűri a fesztivál fődíjas produktumát.

A részletes alkotói pályázat innen letölthető

A magyar produkciók nemzetközi kontextusát a főprogram negyedik összetevője adja. A THEALTER karakterét megőrizve továbbra is a Déli Vonal szellemében, elsősorban Kelet- és Dél-Európa izgalmas színházai közül válogat, és vendégül lát határon túli magyar alkotókat is.

A tervek szerint színes, ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány idén sem: utcaszínházat és workshopot egyaránt kínálnak majd, megjelenik az Ex-stasis, a fesztivál ingyenes napilapja, lesz THEALTER Rádió és naponta frissülő THEALTER-blog.

A megújult fesztivál idén is vendégszerepel ajándékprogrammal a szegedi Csillag Börtön Dankó Pista fesztiválján.

A szervezők közleményükben hangsúlyozzák: fontosnak tartják, hogy 2012-ben egy olyan fesztivált hozzanak létre a független színházi alkotóknak, amely elgondolásában, célkitűzésében és megvalósításában is egyedülálló, és nemcsak a szakma, nemcsak a kultúrpolitika, hanem legfőképp az utca embere, azaz a közönség számára értéktartó és értékteremtő, életképes és megújulni tudó arcát mutathatja ennek a területnek.

A július 23-án induló rendezvénysorozat főtámogatói: Szeged MJV Önkormányzata és a Nemzeti Kulturális Alap.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr1008000917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása