7óra7

Zeneszerzői díjat kapott Zöld Csaba

Zeneszerzői díjat kapott Zöld Csaba

2013. 07. 06. | 7óra7

A - még középiskolásként - zeneszerzői szakra készülő színész élete irányt változtatott, amikor felvételt nyert a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre. Zöld Csaba ennek ellenére nem mondott le a zenélésről és a zeneszerzésről, az egyetem mellett folyamatosan alkotott kisebb-nagyobb megszakításokkal. Kiváló zenészeket válogatva maga mellé, több stílusban is kipróbálta magát. A rock-, blues-, jazz- és lírai dalok szerzése mellett előszeretettel alkotott instrumentális műveket szimfonikus hangszerekre, illetve ismert slágereket írt át a jazz vokál kvartettje számára.

Zöld Csaba a Nőügyek című összeállításban

Hogy alakíthassa tovább színészi pályáját, és a zenétől se szakadjon el túlságosan, 2001-ben a budapesti Színművészeti Egyetem musical szakán folytatta a tanulmányait.

2005-től a József Attila színház tagja, játszik a Made in Hungária valamint a Mici néni két élete című darabokban, és készül a 2011 végén elkészült első lemeze élő koncertjére, amelyre 2012. március 24-én kerül sor, Álmodj valami újat címmel, a József Attila Színházban. Itt lesz majd az Orszáczky-díj hivatalos átadása is, amelynek másik díjazottja Király Martina zenész, soul-énekes.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr48000981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása