7óra7

Vidnyánszky nem akarja a Mephistót a Nemzeti Színházban

Vidnyánszky nem akarja a Mephistót a Nemzeti Színházban

2013. 07. 06. | 7óra7

Mint elmondta, azért kéri, hogy a májusban bemutatni tervezett Mephisto már ne készüljön el, mert több szereplő jelezte: nem szeretne maradni a Nemzetiben, így viszont nem lehet majd kijátszani az előadást. "Mielőtt még rám támadnak emiatt, jelzem: efféle racionális okokból hagyott el annak idején két bemutatót Jordán Tamás, hogy megkönnyítse az átmenetet Alföldinek" - fogalmazott Vidnyánszky Attila.

Vidnyánszky Attila

Arról szólva, hogy Ascher Tamást, Székely Gábort és Zsámbéki Gábort is felkérte rendezni a Nemzetibe, de nem vállalták a munkát, elmondta: nem egyértelmű elutasításról volt szó, hanem egyfajta óvatosságról, amit tiszteletben tart, nem zárta le a történetet.

Vidnyánszky Attila úgy vélte: Alföldi Róbert Nemzetije liberális gondolatok köré épülő színház, emellett történik a közönség részéről a politikai demonstráció, amelynek elsősorban nem az előadások minőségéhez van köze.

A leendő igazgató - sorra nézve azokat az előadásokat, amelyeket még nem látott - úgy találja: mint minden színházban, a Nemzetiben is vannak jobb és rosszabb előadások, de úgy érzi, hogy ezek arányában nem történt olyan jelentős változás, mint amit a kritika hirdet. Beszélt arról is: azzal is el kell majd számolni, hogy a szakma a jelenlegi társulat egy sor tagjával elhitette, hogy kimagasló tehetség. De ha esetleg kikerülnek a Nemzetiből, a szakma be fogja őket árazni - tette hozzá.

A kultúráért felelős államtitkár korábban egy interjúban említést tett arról, hogy a Pesti Magyar Színházat esetleg összevonnák a Nemzetivel. "Egy önálló, nemzeti státusú ifjúsági színháznak látom a létjogosultságát, nem tudom, hogy egészséges dolog lenne-e összekapcsolni a Nemzetivel" - fogalmazott a kérdéssel kapcsolatban Vidnyánszky Attila.

Közölte: annak a felvetésnek semmi realitása nincsen, hogy ő lenne Ascher Tamásnak, a Színművészeti Egyetem hamarosan leköszönő rektorának utódja. Arról, hogy megtartja-e a kaposvári egyetem színházi intézetének vezetését, elmondta: két hasonló típusú egyetemi képzést pazarlás fenntartani. Ha a kaposvári képzés átalakul úgy, hogy komplex osztályok jönnek létre, ahol együtt tanul díszlettervező, dramaturg és színész, akkor annak van értelme, szerepe azonban még kérdéses ebben.

A Magyar Teátrumi Társaság elnökségéről Vidnyánszky Attila úgy fogalmazott: tavasszal tartanak tisztújító közgyűlést, úgy gondolja, lesznek változások a személyével kapcsolatban.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr777999179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása