7óra7

Végelszámolás a Budapesti Kamaraszínházban

Végelszámolás a Budapesti Kamaraszínházban

2013. 07. 06. | 7óra7

Az MNV Zrt. az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében felidézte, hogy a százszázalékos állami tulajdonban lévő Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft. működését az elmúlt években a Nemzetierőforrás-minisztérium (Nefmi) közhasznúsági szerződés keretében finanszírozta. A tárca azonban ezt a szerződést tavaly év végi hatállyal felmondta.

A Nefmi ugyan végül biztosít 147 millió forintot a színháznak az évad befejezésére, ám ez a csökkentett támogatás - a működés változatlan fenntartása esetén, a magas jegyártámogatás ellenére - még a tavaszi évad befejezéséig sem elegendő, és nincs biztosítva a színház őszi évadjának finanszírozása sem.

A Kamaraszínház működésének finanszírozása 2011-ben 333 millió forintba került. A nonprofit kft. működése az elmúlt évben a Nefmi jelentős összegű támogatása ellenére is veszteséges volt. A társaság három játszóhelyének (Tivoli Színház, Shure Stúdió, Ericsson Stúdió) fenntartása összességében olyan mértékű költséget jelent, amelynek biztosítása a csökkentett támogatási szint mellett nem oldható meg - szerepel a közleményben.

Tekintettel arra, hogy a színház tevékenysége a Nefmi támogatása nélkül nem tartható fenn, és mostanáig nem vezettek eredményre a színház átvételéről a fővárossal folytatott tárgyalások, az MNV Zrt. Igazgatósága az állami vagyon védelme érdekében a társaság végelszámolási eljárással történő, jogutód nélküli megszüntetéséről döntött.

A társaság irányítását az MNV Zrt. által megbízott végelszámoló veszi át, akinek feladata a társaság működésének felülvizsgálata, a további veszteségek kialakulásának megakadályozása, a kft. vagyonának és kötelezettségeinek felmérése - írták, hozzátéve, hogy az MNV Zrt. a társaság működését a jelenlegi források keretéig tudja biztosítani.

Zicherman Zsolt, az MNV Zrt. szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy kompromisszumos megoldásra törekedtek: nem azonnali hatállyal szűnik meg a színház, azt addig működtetik, ameddig van rá pénz, ameddig kitart a megítélt támogatás és a cég vagyona, valószínűleg május végéig.

A végelszámoló szerdán megkezdte munkáját, megvizsgálja például, hogy melyek azok az előadások, amelyek a legmagasabb veszteséget termelik, és melyek azok, amelyeket műsoron tarthat a színház - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a társaság eddigi tartozásait - így a munkavállalók részére fizetendő járandóságokat is - a végelszámoló rendezni fogja. A végelszámoló megvizsgálja, hogy a kft. vagyona elegendő-e a kötelezettségeire, amennyiben nem elegendő akkor felszámolási eljárást fog indítani. Ha felszámolási eljárásra kerülne sor, akkor a kft. munkavállalói a bérgarancia alapból fogják megkapni a törvény szerinti járandóságukat.

Zicherman Zsolt tájékoztatása szerint a Játékszín - amellyel szintén felbontotta közhasznúsági szerződését a Nefmi, és amelynek számára az évad befejezésére 63,4 millió forintot biztosít a tárca - stabilabb pénzügyi helyzetben van, a minisztériumtól kapott összeg elegendő az évad végéig történő működéséhez.

Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója az MTI-nek azt mondta: a végelszámolás megkezdését felesleges hangulatkeltésnek tartja, véleménye szerint elég lett volna ezt a lépést az évad befejezése után, július 1-jén megtenni, ha nem sikerül támogatót találni, és a főváros is végleg elutasítja a színház átvételét, vagyis ha már semmi más megoldás nincs.

Úgy vélte: az évad közben ezt közölni szakmailag kártékony, ilyen hangulatban nem lehet tovább dolgozni.

Kiemelte: a vagyonkezelő anélkül döntött, hogy a fővárostól végleges választ kapott volna, és a színház kerületekkel folytatott tárgyalásainak befejezését sem várta meg. Mint mondta, pozitív visszajelzései vannak azzal kapcsolatban, hogy a VI. és a VII. kerület esetleg beszállna a színház finanszírozásába. A mostani döntéssel a színház tárgyalási pozícióját is rongálták - vélte az igazgató.

Szűcs Miklós hangsúlyozta: amit tudott, megtett a színházért, a továbbiakban intézkedni már nem tud.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr798001079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása