7óra7

Új pályázat az Átrium mozi értékesítésére

Új pályázat az Átrium mozi értékesítésére

2013. 07. 06. | 7óra7

Átrium A Budapest Film Forgalmazó és Moziüzem Zrt. tulajdonát képező, egy évtizede üresen álló ingatlant nyilvános pályázaton történő értékesítésre hirdették meg.

A BFVK Zrt. honlapján közzétett pályázati felhívás szerint a műemléki védettség alatt álló épületben található budai Átrium mozit 111,4 millió forint + áfa áron kínálják. A pályázat benyújtásának időpontja április 19.

Az előző pályáztatás alkalmával a pályázati anyagot két cég vette fel, de ajánlatot csak egy nyújtott be, a Merlin Színházat működtető nonprofit kft., amely viszont a kiírásban feltételként meghatározott bánatpénzt a pályázatban szereplő határidőig elmulasztotta megfizetni. Ezért a pályázatot eredménytelennek nyilvánították, és az eljárás megismétlése mellett döntöttek.

Körösvölgyi Zoltán, a Budapest Film Zrt. vezetője korábban úgy nyilatkozott: az új pályázatot változatlan feltételekkel írják ki, továbbra is ragaszkodnak a műemléki védettség alatt álló épület kulturális célú hasznosításához.

Magács László, a Merlin Színház igazgatója az MTI-nek pénteken elmondta, hogy a pályázaton a mögötte álló támogatói körrel a színházat működtető nonprofit kft. ismét elindul, a pályázati dokumentációt már fel is vették.

A Merlin Színház Átrium moziba való költözése a nyáron merült fel, miután kiderült, hogy szerződésük lejárta után nem maradhatnak eddigi játszóhelyükön. A főváros és a színház vezetése tárgyalt is erről - a fővárosi vezetés által is támogatott - megoldásról.

A Fővárosi Közgyűlés még szeptember közepén döntött arról, hogy közszolgáltatási szerződést köt a Merlint működtető Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvánnyal. Az eredetileg 2011 végéig szóló szerződést decemberben további három évre meghosszabbította a főváros.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr328000941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása