7óra7

Új magyar darabok a Vígszínház következő évadában

Új magyar darabok a Vígszínház következő évadában

2013. 07. 06. | 7óra7

Vígszínház "A mi színházi alkotmányunk első cikkelye, mennél több magyar darab otthonává tenni a Vígszínházat. (...) Gyakorta hangzik a bírálat: a Vígszínház eklektikus, nincs határozott profilja. (...) Nem a könnyebb szórakoztatás irányába tolódtunk el, bár arról továbbra sem kívánunk lemondani (...). Nem mondom én azt, hogy nincs mit bírálni a Vígszínház műsorpolitikáján, de mindenkinek látnia kell a fejlődést. (...) A támogatás mellett költségeinket, amelyek egyre emelkednek, magunknak kell megkeresnünk, vagy hogy a kerékbetört szót használjam, kigazdálkodnunk" - kezdte a színház sajtótájékoztatóját Eszenyi Enikő igazgató a száz évvel ezelőtt született Várkonyi Zoltán 40 évvel ezelőtti, ma is érvényes sorait idézve. Eszenyi Enikő kiemelte: úgy tűnik, hogy nemcsak a jóban, hanem a gondokban is hűek maradtak a hagyományokhoz és az elődeikhez. Arról is szólt, hogy az elmúlt napokban az egykori igazgató emléke előtt tisztelgett a színház: Várkonyi-napokat és életmű-kiállítást rendeztek a színművészeti és a képzőművészeti egyetemmel közösen.

Mint mondta, Várkonyi Zoltán büszke lenne a társulatra, hogy ebben az évadban a gazdasági nehézségek ellenére is sikerült megtartani nézőiket, okosan gazdálkodni, fontos és művészileg értékes előadásokat létrehozni.

Felidézte: az elmúlt évadban a társulatnak 10 bemutatója volt és 23 darabot tartottak repertoáron. Számos fesztiválon szerepelt a színház, valamint megünnepelték Örkény István 100. születésnapját, a magyar dal, a magyar dráma és a költészet napját, megrendezték a Vígnapot és a Down-világnapot is, részt vettek a Pozsonyi Pikniken, a színházak éjszakáján, a Vígmajálison pedig a színház 116. születésnapját ünnepelték.

Elmondta: nézőik a Vígben 255, a Pestiben 257, a Házi Színpadon összesen 75 előadáson vehetnek részt, a társulat az évadban 587 előadást játszik. Kiemelte: a színház az idén is jelen lesz a pécsi színházi találkozón a Makrancos Kata című produkcióval. Az igazgató szólt arról is, hogy bemutatóik sikeresek, látogatottságuk magas volt. Mint mondta, a színház újra számos meghívást kapott, köztük a szlovákiai Astorka Fesztiválra és Tel-Avivba, a Cameri Színházba.

Eszenyi Enikő kiemelte: elődeik szellemében folyamatosan keresik az új darabokat, szerzőket és különös figyelemmel fordulnak a fiatalok felé. Mint mondta, az évad összeállításakor olyan szerzőket választottak, akiknek figyelme a gyengék és elesettek sorsára irányul: előadásaikban azokról az emberekről fognak beszélni, azokra figyelnek, akiknek szükségük van a támogatásra.

A nagyszínpadon az első bemutató egy történet arról, hogy milyen nehéz jónak maradni embertelen körülmények között: Brecht Jóembert keresünk című darabját Térey János új fordításában Michal Dočekal, a prágai Nemzeti Színház igazgatója rendezi.

A második bemutató a nagyszínpadon új magyar darab, amelynek szerzője Hamvai Kornél, a dalszövegírója Varró Dániel és zeneszerzője Darvas Benedek. A zöld kilences című előadás alcíme pesti cécó két zenés felvonásban, a produkciót Ascher Tamás állítja színpadra, aki hosszú idő után rendez újra a Vígszínházban.

A harmadik bemutató a Vígben szintén kortárs szerző darabja, az Európában is először látható drámát, Hanoch Levin Átutazók című darabját Eszenyi Enikő állítja színpadra.

A Pesti Színházat kortárs magyar drámával, Spiró György új, Príma környék című darabjával nyitják Marton László rendezésében. A darab az öregek, az elhagyatottak, a "feleslegessé váló" családtagok problémájával foglalkozik.

A második premier a Pesti Színházban kortárs amerikai dráma, a Vénusz nercben. A szenvedélyes mai történet két fiatalról, színházról, irodalomról, de leginkább a férfi és a nő állandó harcáról, szerelméről szól. A darabot Várady Szabolcs fordította, a rendező Marton László. A harmadik bemutató a Pesti Színházban Plautus A hetvenkedő katona című komédiája Térey János új fordításában, Szőcs Artur rendezésében.

A Házi Színpadon - amelynek jövőre évfordulóját ünnepli a színház: 40 éve nyitották meg harmadik játszóhelyként - a jövő évadban Zsótér Sándor és Forgács Péter rendező is dolgozik a társulattal. Az Esterházy Péter Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk című művéből készült színpadi változatot is műsorra tűzik, Majsai-Nyilas Tünde játssza.

Ugyancsak a jövő évadban lesz 40 éve annak, hogy a Vígszínházban bemutatták a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című legendás előadást. Az évforduló alkalmából újra felcsendülnek Presser Gábor és Adamis Anna dalai, de a Riport a Popfesztiválról új színpadi mű, új történet, amely az egykori előadás születésének hátterét mutatja be, színházról és szerelemről szól Török Ferenc rendezésében.

Nagyné Varga Melinda, a Fővárosi Önkormányzat kulturális főosztályának vezetője elmondta: annak ellenére, hogy - mint ismert - ebben az évben a fővárosi önkormányzat nehézségekkel küzd, a színház vezetésével együtt mégis megoldják az akár év közben is felmerülő problémákat, továbbra is partnerként támogatják a színházat. "Az a célunk, hogy a Vígszínház továbbra is a főváros vezető színháza maradjon" - mondta, kiemelve, hogy a teátrum nemcsak Budapest színháza, hanem az ország egyik nagyszínháza is.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr58000647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása