7óra7

Tizennégy bemutató Kecskeméten az új évadban

Tizennégy bemutató Kecskeméten az új évadban

2013. 07. 06. | 7óra7

Lassan beérik annak a munkának a gyümölcse, mely öt éve kezdődött el a teátrumban - hangsúlyozta Cseke Péter igazgató szerdai sajtótájékoztatóján a most záruló évadot értékelve. Úgy vélte: megtalálták a magas művészi értéket képviselő szakmai munka és a közönség igényeinek metszéspontját. Ennek köszönhetően nem csupán megtartották, de növelni is tudták bérleteseik számát – tette hozzá.

Katona József Színház, Kecskemét

Mint fogalmazott, a statisztikai mutatók mellett az elmúlt időszakra a rangos külföldi meghívások és az ottani hangos közönségsiker tette fel a koronát. Kiemelte közelmúltbeli vendégszereplésüket a londoni West Enden, ahol Agatha Christie Az egérfogó című bűnügyi játékát mutatták be.

A társulatban várható változásokról szólva közölte: egyetlen távozójuk igazi közönségkedvenc, Csémy Balázs, aki angliai ösztöndíjra pályázva a szigetországban szeretné folytatni karrierjét. Ugyanakkor két színművészeti tanulmányokat folytató fiatallal, a Kaposvárról érkező Dobó Enikővel és a fővárosi egyetemről érkező Fehér Balázs Benővel bővül a társulat.

A direktor emlékeztetett arra, hogy júniusban immár hagyományosan ismét elkezdődnek az Újvilág passió szabadtéri előadásai a Kecskeméti Arborétumban.

A következő évad műsortervét ismertetve Cseke Péter elmondta: öt nagyszínpadi mellett három-három gyermek- és kamara-előadás, valamint két stúdiódarab bemutatása szerepel terveik között. Ezen kívül Régi idők mozija – A négy évszak címmel rendhagyó nyitóelőadással készülnek Kecskemét várhatóan 2014 márciusában megnyíló új kulturális nevezetessége, egyben a Kelemen László Kamaraszínház leendő otthonául szolgáló Hírös Város Turisztikai Központ felavatására.

A nyitódarab egyúttal a teátrum balettkarának első önálló bemutatkozása lesz, mivel a megyeszékhely közgyűlése jóváhagyja a színház új tagozatának szeptemberi megalakulását – hangsúlyozta.

A nagyszínpadi darabok közül Peter Buckman Most mindenki együtt! című zenés színművét és Ray Cooney - közkívánatra programba vett - Páratlan páros 2. című bohózatát Cseke Péter állítja színpadra. Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét Nagy Viktor, Weöres Sándor Kétfejű fenevad című drámáját Koltai Gábor, míg Arisztophanész Lüszisztratéját a nagyváradi színház művészeti vezetője, Szabó K. István rendezi.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr917998531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása