7óra7

Szobrot emel Balatonfüred Bujtor Istvánnak

Szobrot emel Balatonfüred Bujtor Istvánnak

2013. 07. 06. | 7óra7

Bujtor István A művész már be is mutatta a leendő köztéri alkotás makettjét: egy vitorláson a Bujtor Istvánt ábrázoló alak a kormányos - mondta el Bóka István polgármester az MTI-nek.

Bujtor István hihetetlen mértékben népszerűsítette a Balatont filmjeivel, amelyek ma is élvezhetők, és melyeket ma is sokan néznek; bárcsak most is lenne olyan filmes, aki ekkora szeretet érez a Balaton iránt, és ennyit tesz érte - indokolta a döntést a polgármester.

A szobor elkészítéséhez a balatonfüredi önkormányzat 5, támogatók 7,5 millió forintot biztosítanak - tette hozzá.

Bujtor István több filmet is forgatott a Balaton-felvidéken, legfőképpen Balatonfüreden és Tihanyban, amelyekben Ötvös Csöpiként játssza a főszerepet Kern Andrással, vagyis Kardos dokival. A sorozat legutolsó darabját, A szerencse fiát 2007-ben vették fel ugyancsak Tihany és Balatonfüred környékén, és 2008-ban mutatták be.

Bujtor István 2007-től a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója volt, 2009-ben bekövetkezett haláláig.

A szobrot a tervek szerint május 5-én avatják fel a balatonfüredi móló előtt, a Vitorlás téren.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr17999117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása