7óra7

Székely László Kossuth-díjas díszlettervező kapta a Dömötör-díj életműdíját

Székely László Kossuth-díjas díszlettervező kapta a Dömötör-díj életműdíját

2013. 07. 06. | 7óra7

Székely László Székely László az Iparművészeti Főiskola elvégzése után 1961-ben Egerbe, majd 1964-ben Szegedre szerződött, ahol a szabadtéri játékok produkcióinak díszleteit is tervezte. Hat év után a szolnoki Szigligeti Színház volt a következő állomás. 1978-ban követte Székely Gábort a budapesti Nemzeti Színházba, és ugyanígy tett a Katona József Színház megalakulásakor 1982-ben. 1990-ben visszatért a Nemzetibe, majd 1992-től a Budapesti Kamaraszínház vezető tervezője lett.

Magyarország szinte minden színházában dolgozott. 1977 és 2002 között a Képzőművészeti Főiskola díszlet- és jelmeztervezési tanszékén tanított, 1990 és 2000 között tanszékvezetőként. 2005-ben megjelent Díszlettervek 1961-2004 című könyve. Művészetét 1973-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1984-ben érdemes művészi címet kapott, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. Kossuth-díját idén márciusban vehette át.

A Szegedi Nemzeti Színházban az East Side Story a West Side Story díszletében címmel megrendezett gálaműsoron a legjobb férfi színészi alakításért járó díjat Pataki Ferenc vehette át a Hedda Gabler című dráma főszerepéért. Szintén ennek a darabnak köszönheti legjobb női színészi elismerését Danis Lídia, és a legjobb női mellékszereplőnek járó címet Erdélyi Tímea. A legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat Somló Gábor kapta a West Side Storyban nyújtott alakításáért.

A legjobb operaénekesnek idén Balczó Pétert találták a nézők a Pillangókisasszonyban Pinkerton sorhajóhadnagyként nyújtott teljesítménye alapján, de a legjobb operaénekesnő is ennek az előadásnak köszönheti az elismerést, hiszen Kovács Éva Cso-cso-szán szerepét énekelte.

A legjobb rendezésért járó díjat Balikó Tamás vehette át a Hétköznapi őrületek színpadra állításáért. A legjobb díszlettervező pedig idén Erkel László (Kentaur) lett, a West Side Story látványvilágával, míg a legjobb jelmezeket a Pillangókisasszonyhoz Molnár Zsuzsa tervezte.

Az évad legjobb táncosának Zsadon Flórát választották, akit egyebek között a Szegedi Kortárs Balett Trakhiszi nők című produkciójában láthatott a közönség. A Dömötör-díjat 1999-ben civil kezdeményezésre alapították, és 2006-ban bekerült Szeged városának hivatalos kitüntetései közé. Tíz kategóriában a közönség szavazatai alapján dől el, ki veheti át az elismerést. Az életműdíjat a kuratórium ítéli oda, a legjobb háttérmunkásnak járó elismerést pedig a szegedi társulat tagjai, dolgozói adományozzák titkos szavazással, ezt idén Maláj György programszervező kapta meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr238000619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása