7óra7

Rátóti Zoltán a Magyar Művészeti Akadémián és a köztelevízióban

Rátóti Zoltán a Magyar Művészeti Akadémián és a köztelevízióban

2013. 07. 06. | 7óra7

Az MMA elnöke, Fekete György a csiky.hu-n közzétett levelében így indokolja, hogy a direktort levelező tagjai közé fogadta a 2011 óta, az új alkotmány kapcsán elismert autonóm köztestületként működő szervezet: "Rátóti Zoltán ismert és elismert művészként – akinek fáradhatatlan munkálkodása a színház világában közismert, akit színházi szerepek mellett számos filmben és tévéjátékban láthat a közönség, aki jelenleg intézményvezetőként is tevékenykedik, mint a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója, akinek eddigi munkásságát Jászai Mari-díjjal ismerték el – folytatott szakmai tevékenysége, munkássága hozzájárulhat az MMA működésének hatékonyabbá, az Akadémia összetételének színesebbé, változatosabbá tételéhez."

Az MMA rendes tagjai között egyetlen gyakorló – nem író vagy koreográfus – színházművész van: Vidnyánszky Attila rendező, a Színházművészeti Bizottság elnöke, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetője, aki egyébként a jövő évad elején a Csongor és Tündét rendezi a kaposvári színházban. A színházzal foglalkozó levelező tagok között található Bereményi Géza, Blaskó Péter, Haumann Péter, Huszti Péter, Kubik Anna, Nagy József, Oberfrank Pál, Reviczky Gábor és Székely László.

Hang a csatornán

p{color:white; font-size:12px; background:#5FB404; padding: 5px 10px}. Ha minden igaz, csak a közmédia büszkélkedhet akadémikus "csatornahanggal". Rátóti Zoltán ugyanis a megújuló közmédiában is szerepet vállalt: ő lett az MTVA két tévécsatornájának, az M1-nek és az M2-nek a "station voice"-a, vagyis csatornahangja. Ez azt jelenti, hogy – Németh Judit mellett – Rátóti Zoltán hallható a két csatorna műsorelőzeteseiben és műsorközi narrációiban. A további közszolgálati adókon Széles Tamás (Duna) és Kőszegi Ákos, a kecskeméti Katona József Színház művésze hangját (Duna World) hallhatják a nézők. Egyébként számos kereskedelmi tévécsatorna is népszerű színészeket alkalmaz station voice-ként: például a sorozat+ csatornán Kálid Artúr, a SportKlubon ugyancsak Kőszegi Ákos, a Story5-ön Szabó Sipos Barnabás, az AnimalPlaneten Bertalan Ági, a Spektrumon Bozsó Péter, a Spektrum Home-on Schmied Zoltán, a Comedy Centralon Lengyel Tamás, a FilmMánián Dányi Krisztián, a FilmCafén Peller Anna, a Hálózaton Csernák János, a Minimaxon Csőre Gábor, a Megamaxon Simon Kornél, az HBO-n pedig Kautzky Armand és Dolmány Attila hangja hallható. További csatornahangok az emtv.blog.hu-n, mi is náluk olvastuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr548000235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása