7óra7

Pályázat a színháztörténeti intézet igazgatói posztjára

Pályázat a színháztörténeti intézet igazgatói posztjára

2013. 07. 06. | 7óra7

Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján közzétett pályázati felhívás szerint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatói feladatkörét a pályázat nyertese öt évig láthatja el. A poszt március 1-jétől tölthető be.

Az igazgató felett a munkáltatói jogokat - amennyiben a magasabb vezetői megbízáshoz közalkalmazotti jogviszony létesítése is szükséges, a kinevezési jogkört - az emberi erőforrások minisztere gyakorolja.

Az igazgató feladatai között van az intézmény gyűjteményi, tudományos, kiállítási és közönségkapcsolati munkájának irányítása, ellenőrzése, az éves munkatervek kidolgozása, a végrehajtáshoz szükséges - tárgyi, anyagi, szervezeti és személyi - feltételek biztosítása, az intézmény feladatainak megfelelő működési rend biztosítása, valamint a külső és belső kommunikáció összehangolása, továbbá annak biztosítása, hogy az intézmény részt vegyen az "egész életen át tartó tanulás" közművelődési stratégiájában.

Az igazgató kiemelt szakmai feladatai között megtalálható a színháztörténeti muzeológia szakági együttműködésének, továbbképzésének országos szintű koordinálása, a nyilvántartási hiányosságok pótlására vonatkozó ütemterv kidolgozása és megvalósítása, a számítógépes nyilvántartásra való áttérés lebonyolítása, a múzeum nemzetközi tevékenységének koordinálása, valamint a múzeum két épületének összehangolt működtetése.

A pályázat beadására a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal honlapján való közzétételtől számított 30 nap áll rendelkezésre. A pályázatokat a benyújtási határidőt követő 30 napon belül kell elbírálni, ezért a pályázókat a pályázati határidő lejártát követő 21 napon belül szakmai bizottság hallgatja meg. A legalább hét tagú bizottságot a munkáltatói jogkör gyakorlója kéri fel, a bizottság munkájában a miniszter képviselője is részt vesz.

A munkakör betöltéséről - a szakmai bizottság javaslatát mérlegelve - a miniszter dönt. Amennyiben a pályázat eredménytelen, azt 90 napon belül meg kell ismételni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr667999277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása