7óra7

Nagy József és Kardos József pályázik a Trafó vezetésére

Nagy József és Kardos József pályázik a Trafó vezetésére

2013. 07. 06. | 7óra7

A mostani a harmadik pályázat, amelyet a Trafó vezetésére írtak ki. Az első pályázatot még tavaly hirdették meg, amelynek eredményeként Bozsik Yvette-et nevezték ki januárban az intézmény élére. Miután azonban a táncművész-koreográfus az őt ért támadások miatt mégsem vállalta a Trafó vezetését, május 3-án újabb ügyvezetői pályázatot írtak ki, amelyet júniusban érvénytelennek nyilvánítottak.

A Fővárosi Önkormányzat közlése szerint a legutóbbi pályázat beadási határideje július 27. volt, a döntésnek pedig 60 napon belül kell megszületnie. A kiírás szerint a Trafó új ügyvezetője öt éven át, 2012. szeptember 1-től 2017. augusztus 31-ig töltheti be a posztot, a munkába lépés napja szeptember 3.

A mostani két pályázó az előző megmérettetésen is indult, akkor a szakmai bizottságtól Nagy József 1 tartózkodás mellett 5 támogató szavazatot kapott, Kardos József 1 tartózkodás és 3 nem szavazat mellett 2 támogató voksot tudhatott magáénak.

Kardos József az MTI érdeklődésére elmondta, hogy pályázatában a Trafó jelenlegi profiljának megtartását, egy kortárs művészeti befogadó intézmény működtetését tűzte ki célul, így a hazai alkotók munkái mellett nemzetközi produkciókat is befogadna.

"Szeretném, ha a műfaji sokszínűség is megmaradna, tehát továbbra is lenne színház, tánc, képzőművészet, új cirkusz és zene. Ezt a koncepciót vázoltam fel a pályázatomban" - fogalmazott Kardos József. Kiemelte: az általa készített anyag újdonsága, hogy a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fektet a határon túli magyar és a közép-európai régió művészetének bemutatására.

"Szeretnék több partnerséget és együttműködést kialakítani a szomszédos országok és a régió alkotóival, közös előadásokat, pályázatokat létrehozni" - tette hozzá, példaként a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházat és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházat említette, de nyitott más együttműködésekre is.

Megjegyezte: pályázatának fontos eleme, hogy a Trafó által létrehozott produkciók utóéletével is hangsúlyosabban akar foglalkozni. "Egy új produkciós irodát szeretnék létrehozni a Trafóban, amely ezeket a produkciókat próbálja majd eladni fesztiváloknak, nemzetközi fellépéseket szervez számukra" - magyarázta. Kardos József arról is beszélt, hogy a Trafó klubhelyiségét is jobban bevonná az intézmény működésébe, szeretné, ha az ott zajló programok is "szerves részét" képeznék a Trafó kínálatának. "Ehhez átalakításra is szükség van, a helyiséget alkalmassá kell tenni több funkció betöltésére" - tette hozzá.

Kardos József kiemelte: mintegy százoldalas pályázata az interneten is elérhető. Elmondta, hogy amennyiben az ő pályázata nyer, nyitott a másik pályázóval, Nagy Józseffel való együttműködésre is.

"A mostani pályázat arról szól, hogy a fenntartó menedzser vagy művészeti típusú vezetést képzel-e el. Mindkettőnek van előnye, hátránya" - jegyezte meg Kardos József. Szerinte kérdéses, hogy Nagy József hatékonyan el tudná-e látni az igazgatói teendőket jelenlegi feladatai mellett, hiszen ő 2015-ig az orléans-i nemzeti koreográfiai központ igazgatója, emellett művészeti vezetője a nevét viselő magyarkanizsai kreatív műhelynek is.

Nagy József a franciaországi Avignoni Fesztiválon beszélt terveiről az MTI-nek még a múlt héten. Alapvetően megtartaná a Trafó eddigi fő profilját a hazai kísérletező összművészeti produkciók központjaként és emellett fontos nemzetközi előadásokat hívna meg Budapestre, valamint nagy hangsúlyt fektetne a műhelymunkákra.

A Franciaországban dolgozó vajdasági művész úgy fogalmazott: az előző pályázatához képest alapvető változás, hogy azóta a honosítási kérelmét is beadta, eddig ugyanis csak szerb és francia útlevéllel rendelkezett. "Augusztustól meglesz a magyar állampolgárságom is, és így adminisztratív szempontból is megfelelek minden követelménynek" - hangsúlyozta.

Véleménye szerint a különböző művészeti területeket fontos lenne közelíteni egymáshoz párhuzamos műhelymunkákkal. Ennek keretében például egy filmes csoport találkozhatna a kortárs bábművészekkel vagy az új cirkusz képviselői az installációs képzőművészekkel. Mindehhez szerinte a Trafó belső tereit is át kellene alakítani, hogy a színpad időnként kiállítótérként is működhessen.

"Ha támogatást kapok a terveimhez, az első lépés a térbővítés lenne, majd a több kapcsolódási pont lehetőségének megteremtése következne, országon belül és kívül is" - hangsúlyozta. Nagy József hosszú távon a befogadó színház "francia modelljének" meghonosítását szeretné Magyarországon, amelynek lényege, hogy egy-egy állami támogatású koreográfiai vagy színházi központhoz tartozó alkotó szabadon kísérletezik, a kész produkcióját azonban nemcsak a saját színházában, hanem az egész országban bemutatja, turnézik vele.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr228000223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása