7óra7

Mint egy mai szuperhőstörténet – Fehérlófia a Budapest Bábszínházban

Mint egy mai szuperhőstörténet – Fehérlófia a Budapest Bábszínházban

2013. 07. 06. | 7óra7

Fehérlófia A Budapest Bábszínház idei ötödik bemutatója a színház klasszikus magyar meséket új feldolgozásban, friss szemlélettel színpadra állító előadásainak sorába illeszkedik. A Fehérlófia szimbólumokban gazdag történetét Szálinger Balázs a Budapest Bábszínház felkérésére írta darabbá, az előadást Veres András rendezésében, Kovács Márton zenéjével, Árvai György és Szűcs Edit látványvilágával láthatja a közönség - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, olyan ez az ősi mese, mint egy mai szuperhőstörténet: bár Fehérlófia nem visel álruhát, de különleges képességekkel rendelkezik, állhatatos és az igazságot védelmezi. A gyermekközönség számára fontos, hogy azonosulhasson Fehérlófiával, hiszen bár emberfeletti hősről van szó, ő is esendő, ő is hoz rossz döntéseket. A kalandok során azonban fejlődik jelleme, mert a barátság, a hűség, a kitartás erényei még egy hős számára sem mindig könnyen elérhetőek, azokért meg kell küzdeni - áll a darab ismertetőjében.

A hangsúly a Budapest Bábszínház előadásában a zeneiségre kerül. Az élőben előadott, a szöveggel, ritmussal szerves egészet adó, az előadásból megszülető, dramaturgiai súllyal rendelkező, hegedűre és csellóra, valamint különböző hétköznapi tárgyakra komponált vokális és hangszeres zenét Kovács Márton jegyzi.

A varázslat, a ráolvasás, az átkok, a kimondott szó ereje határozza meg az előadás Szálinger Balázs által újragondolt nyelvi rétegét, amelyből a humor sem hiányzik. A költő első alkalommal dolgozott bábszínházban és írt gyerekeknek darabot. "Nagyobb felelősség valahogy gyerekekhez beszélni, gondolom, a bábszínészek ezt már az egyetemen megtanulják - én csak most tanulom" - idézik Szálinger Balázs szavait.

A történetet Veres András állítja színpadra, aki nem először dolgozik a Budapest Bábszínházban - ő rendezte A brémai muzsikusokat valamint a felnőttek számára készült Bitódalokat "Sokan, sokszor dolgozták fel a Fehérlófiát a bábszínpadon is, és gyakran vélték mozdíthatatlan toposznak a benne található erős szimbólumokat. Ezzel az előadással azonban az a cél, hogy a mese viszonyrendszereit és az archaikus szimbólumok mai vonatkozásait kibontsák" - idézik a rendezőt, aki rámutatott arra, hogy a meseadaptációk esetében gyakori probléma, hogy egydimenzióssá válik a főhős, hiszen nincs kapcsolódási pontja a valósággal. Ezt a buktatót elkerülendő Fehérlófia esendősége, rossz döntései ugyanolyan súllyal esnek latba a darab felépítésében, mint mágikus ereje és mindent legyőző hősiessége. Ebből adódik, hogy nem bábként, hanem élő szereplőként (Tatai Zsolt megformálásában) jelenik meg a színpadon.

Az előadás 6 éves kortól ajánlott.

>>> Fehérlófia - színlap, szereposztás, időpontok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr767998947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása