7óra7

Mindenkihez szóló színházat szeretne a soproni színház új igazgatója

Mindenkihez szóló színházat szeretne a soproni színház új igazgatója

2013. 07. 06. | 7óra7

Pataki András Kinevezése mellett hét pályázó közül döntöttek, megbízatása meghatározatlan időre szól - hangzott el szerdai bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Az eseményen a direktor kijelentette: pályázatát néhány napon belül az interneten nyilvánosságra hozza.

Mint kifejtette: népszerű, populáris, ám művészi igényű színházat akar felépíteni.

A soproni színház 21. évadját önálló társulattal kezdi meg ősszel, ezzel a befogadó jellegű színházi korszak lezárult Sopronban. A társulat felépítése már folyamatban van, több pályakezdő művész kapcsolódik be a teátrum munkájába, míg mások, köztük Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai-díjas, Kézdy György érdemes művész, Koncz Gábor Kossuth- és Jászai-díjas vendégként lépnek fel majd Sopronban.

A tánctagozat létrehozásával Demcsák Ottó Harangozó-díjas balettművészt bízták meg. Első lépésben nyolc táncossal - négy fiúval és ugyanannyi lánnyal - kezdi meg a munkát a táncműhely. A klasszikus és a modern táncstílusban egyaránt képzett táncosok a zenés darabokban már a következő évadban megmutathatják tehetségüket, egy év múlva önálló táncprodukcióval léphetnek a közönség elé - mondta Demcsák Ottó a sajtótájékoztatón.

Katona Imre rendező, a soproni színház vezető dramaturgja azt hangsúlyozta, hogy nem lehetetlen népszerű és mégis művészszínházat csinálni. Szakmai fortélyok ugyan kellenek hozzá, s ő éppen azt szeretné elérni, hogy a klasszikusok eleven, érdekfeszítő, szórakoztató színházban jelenjenek meg.

Az önálló társulat felépítésének városi támogatásáról Fodor Tamás polgármester az MTI kérdésére válaszolva elmondta: ugyanannyi forrás jut a színháznak az idén és jövőre is, mint amennyi eddig volt. Korábban 120 millió forintot fordított erre a célra az önkormányzat, az összeget azonban 100 millióra csökkentették. Ez a nagyságrend marad, ehhez jön az állami támogatás. Fodor Tamás kijelentette, hogy a soproni színház a kiemelt kategóriában szeretne működni, az előadóművészeti törvényben rögzített feltételeknek meg kell felelnie, ami önmagában is egyfajta minőséget garantál.

Pataki András a következő évad programjáról elmondta: a nagyszínházban bemutatják Steinbeck Egerek és emberek című színművét, a Kabarét és a Sing, sing, sing című musicalshowt, Petőfi Sándor Tigris és hiéna című színművét és a Tamási Áron Ördögölő Józsiás című művéből készült zenés tündérjátékot Kakasok az édenben címmel. A stúdiószínház a színpadon elnevezésű sorozatban egyebek között Bornemisza Péter Magyar Elektráját és Voltaire Candide című interaktív kalandozását játsszák. A pódiumbérletben lép fel Kézdy György Ákombákom című estjével és ebben a szériában viszik színre Darvasi László A titokzatos világválogatott zenésjátékát.

A színházigazgató kiemelt fontosságúnak tartja a diákság színházszerető és -értő közönséggé formálását. A legkisebbeknek a Szivárvány szép kapujában és a Székely betlehemes mesejátékot adják elő, az idősebbek egyebek között Arany János A nagyidai cigányok című vígeposzát tekinthetik meg. A tervek szerint az operaműfaj is helyet kap majd a programban Oberfrank Péter Liszt-díjas zongoraművész-karmester zenei vezetésével.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr108000589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása