7óra7

Mikszáth-bemutató a Petőfi Színházban

Mikszáth-bemutató a Petőfi Színházban

2013. 07. 06. | 7óra7

A Noszty fiú esete Tóth Marival - Gere Dénes Ákos, Dobra MáriaMikszáth Kálmán száz éve, 1910-ben halt meg. Az évforduló és a nagy magyar irodalmi személyiség tiszteletére tűzi műsorra a Veszprémi Petőfi Színház az író egyik legismertebb regényét. A rendező Keszég László a sajtónak többek között arról beszélt, hogy Mikszáth Kálmán műve annyira időszerű ma is, hogy nem kell aktualizálni, modernizálni. Az író dzsentriábrázolásának és társadalomrajzának csúcspontja ez a regény,amelyből színpadi adaptáció készült. Távlat és mélység jellemzi, s a megyei keretbe helyezett cselekmény egyszerre ábrázolja a magán- és a közélet tipikus folyamatait.

A hagyományokból élő, tékozló nemességet az író a humor és a kritika kettős eszközével mutatja be. Az előadás jó alkalmat kínál arra, hogy a néző figyelme újból a klasszikus magyar irodalmi értékek felé forduljon, és meggyőződjék azok időtállóságáról. „A regény olyan problémákat, kérdéseket feszeget, melyek most is áthatják az emberek lelkét, megmutatva gyarlóságainkat. Klasszikus előadást szeretnénk a közönségnek kínálni, korhűen. A szövegkönyv eltér a regény szép, szinte végtelen folyamhoz hasonló mondataitól. Ez a színpadi adaptáció sokkal célirányosabban, fegyelmezett vonalvezetéssel szeretné a történetet bemutatni” – mondta Keszég László rendező, aki első alkalommal dolgozik a Veszprémi Petőfi Színházban.

A Noszty fiú esete Tóth Marival - Kéri Kitty, Szalma Tamás, Gere Dénes Ákos

Az előadásban Noszty Pál képviselőt Szalma Tamás, Ferit, a fiát Gere Dénes Ákos formálja meg. A fiatal színész hangsúlyozta: a társadalomban ma is léteznek csapodár, léha Noszty Ferik, a pénz uralja az emberi kapcsolatok sokaságát, az érdek és a politika diktál, Mikszáth műve pedig időtállóan mutatja be mindezt. A produkcióban Vilmát Kéri Kitty, a társulat új tagja, Tóth Marit pedig Dobra Mária alakítja.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr448003763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása