7óra7

Meghalt Bartha Alfonz operaénekes

Meghalt Bartha Alfonz operaénekes

2013. 07. 06. | 7óra7

Az április 2-án elhunyt Liszt-díjas énekestől április 23-án 14 órakor vesznek búcsút a Farkasréti Mindenszentek plébániatemplomban.

A lírai tenor évtizedeken keresztül a Magyar Állami Operaház vezető Mozart énekese volt, majd jóval nyugdíjba vonulása után is visszajárt a színházba, kisebb karakteralakításokkal örvendeztetve meg a közönséget.

Bartha Alfonz 1929-ben született a Bács-Kiskun megyei Madarason. Énektanulmányait Baján, Pilinszky Zsigmond irányításával kezdte, majd 1950 és 1953 között a Magyar Rádió Énekkarának egyik alapító tagja volt.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1955-ben diplomázott Révhegyi Ferencné és Luigi Renzi növendékeként. Előbb a Debreceni Csokonai Színház, majd 1959-től a Magyar Állami Operaház magánénekese volt.

Az országos ismertséget az 1960-as Erkel Énekverseny I. helyezése hozta meg számára. Bartha Alfonzt Réti József mellett az 1960-as 1970-es évek kiemelkedő lírai tenorjaként tartották számon. Repertoárján elsősorban Donizetti, Mozart és Rossini szerepek voltak, emlékezetes alakítás nyújtott például a Lammermoori Lucia Edgardójaként vagy A varázsfuvola Taminójaként.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr547998759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása