7óra7

Magyar Elemér darabját mutatják be Egerben

Magyar Elemér darabját mutatják be Egerben

2013. 07. 06. | 7óra7

A darabot Magyar Elemér országosan ismert ügyvéd írta, aki így mesél: „Anyámnak köszönhetem, hogy már kisgyermekként is Szerb Antalt, Karinthyt bújtam mesék helyett, különöse kedvencem volt az Így írtok ti. Kívülről fújtam, hogy »Kicsi kunyhó, szerető szív/ Messzi égbolt, tiszta, kék/ Fulladjon meg Ady Endre/ Lehetőleg máma még…«

Elsős gimnazistaként a Magyar Rádió humorpályázatán második díjat nyertem, Karinthy stílusát erősen utánzó humoreszkjeimmel.

Aztán jöttek a jogi tanulmányok, majd büntetőügyész lettem. Megházasodtam, gyerekeket neveltem. Bár továbbra is sokat olvastam, de írni nem írtam egészen a rendszerváltozás környékéig.

1987-ben az ügyészségtől azonnali hatállyal kiléptem, és tsz-jogászként helyezkedtem el, majd ügyvédi praxist kezdtem. Ekkoriban ismerkedtem meg Kőszeg Ferenccel, és több cikkem jelent meg a Beszélőben, valamint más lapokban is.

Ügyvédként főleg a cigányok jogvédelmét láttam el. Sikerélményekben nem bővelkedtem, ez a ténykedésem inkább sok-sok stresszel járt. A jogászi körökben sem túlzottan kedveltek. Így ragadt rám a Putricselli gúnynév is.

Közben az igazságszolgáltatás visszásságairól Kezdő bűnözők kézikönyve címmel jelent meg egy humoros-gunyoros könyvem.

A Pusoma-ügy nyújtott újabb késztetést arra, hogy valamiféle irodalmi alkotással próbálkozzam. A drámát találtam legmegfelelőbb formának. Erre figyelt fel Ragályi Elemér, és a színdarabomból közösen készítettük el a Nincs kegyelem című film forgatókönyvét.

Jogvédő munkám egyre több konfliktussal járt, beteg lettem, műtéteken estem át, s úgy döntöttem nyugdíjba megyek. Innen már egyenes út vezetett odáig, hogy ismét „tollat ragadjak”. Két szatirikus komédiát is írtam, Keresd a nagypapát! – majd pedig Zárt láncolat címmel.

Magyar Elemér, a darab szerzője és Szegvári Menyhért rendező a Zárt láncolat olvasópróbáján

Közben rádöbbentem arra is, hogy a nevem előtti Dr. valójában minek a rövidítése. Drámaíró.”

A Zárt láncolat előadásai után a vendégek az alkotókkal beszélgethetnek. A Földszint 2. Színház nem hagyományos színház – nincs belépő, a vendégek maguk döntik el, mivel és hogyan honorálják a fellépőket és az előadásnak helyet biztosító színházat. „Ha tetszett, amit kaptak művészi és/vagy gasztronómiai értelemben, támogathatnak bennünket, adományozhatnak nekünk, segítőink lehetnek annak érdekében, hogy további esteket hozhassunk létre, kifizethessük a villany- és fűtésszámlát, hogy élelmiszert vásárolhassunk az összejövetelekre és nem utolsó sorban befektethessünk a következő játék elkészítésébe. (Kicsit olyan, mint egy piknik. Mindenki hozza és hozzáadja azt, ami neki van. Hangsúlyozottan akkor, ha tetszett, ízlett, amit kapott.) A »formáció« addig létezik, amíg ezt megtehetjük a mi pénzünkből és vendégeink adományaiból, támogatásaiból, teljesen függetlenül az államtól és annak bármely intézményétől!” – áll az egy évvel ezelőtt létrejött Földszint 2. megalapítását hirdető felhívásban.

Zárt láncolat - Bregyán Péter, Megyeri Zoltán

A Zárt láncolat című produkció szeptember 28-án este 7-kor és másnap délután 5 órai kezdettel látható. Az előadásra helyet foglalni a www.foldszint2.gportal.hu honlapon lehet.

>>> A Földszint 2. Színház műsora

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr727999895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása