7óra7

Magyar-kínai koprodukcióban mutatták be Verdi Attiláját a Müpában

Magyar-kínai koprodukcióban mutatták be Verdi Attiláját a Müpában

2013. 07. 06. | 7óra7

Művészetek Palotája "Nagyon kedvezőnek tartom az együttműködésnek ezt a formáját, amelyben nagy jövőt látok, ezért is kötöttünk három évre szóló megállapodást. Eddig minden simán és zökkenőmentesen zajlott" - mondta Csang Cse (Zhang Zhe), a Nagy Színház elnöke a vasárnap esti bemutató kapcsán az MTI-nek. Hozzátette: nem egy kész produkciót vásároltak meg, hanem közösen hozták létre az előadást.

A sanghaji színház a pekingi Nemzeti Előadó-művészeti Központ (NCCP) mellett Kína legjelentősebb kulturális intézménye. Az operát a rendező Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója ajánlotta számukra. "Mi és más kínai színházak jelenleg olyan darabokat játszunk, amelyeket a közönség talán már túl jól ismer. Az Attila azonban ritkaság, Kínában még sohasem adták elő, és úgy tudjuk, Európában, Magyarországon sem tűzik gyakran műsorra" - fejtette ki Csang Cse.

Akárcsak a Müpa előadásán, Sanghajban is Giacomo Prestia lesz a címszereplő, a jelmezeket, amelyeket Németh Anikó tervezett, a kínai metropoliszban készítették, a látvány és a díszlet mindkét helyen Bátonyi Csaba munkája. Míg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a színpadkép csupán jelzésszerű volt, a monumentális sanghaji színpadra teljes színpadkép készül.

"Kíváncsiak voltunk a félig szcenírozott előadásra, hiszen ez számunkra újdonság. A kínai publikum nagyon érdeklődő és nyitott az új dolgokra, tehát örömmel szerzünk ilyen tapasztalatokat is" - jegyezte meg a Sanghaji Nagy Színház elnöke.

Elmondta, hogy a Nagy Színház felújítása éppen a technikai berendezések korszerűsítését célozta, a legújabb technológiai és biztonsági eszközök, különböző szoftverek frissítését. "Tizenöt éve nem történt ilyen revitalizáció, Káel Csaba megvalósíthatja színpadi elképzeléseit" - hangsúlyozta Csang Cse. Kitért arra, hogy a Müpában látottak alapján szeretnének a jövőben a közönség kényelmére is nagyobb gondot fordítani, például kávéházat, vendéglőt létesíteni.

A Sanghaji Nagy Színházban prózai és táncelőadások is láthatók, valamint koncerteket rendeznek. Az év végén szeretnének új operát bemutatni, amely egy pekingi író drámájából készül. Az elnök elárulta, hogy már megbeszélték, mi legyen a következő közös bemutató: Lehár klasszikus operettje, A mosoly országa szerepel első helyen a terveikben.

"Az együttműködésben nemcsak a kulturális kapcsolatok erősödnek, hanem mindkét fél bemutatkozhat a legelőnyösebb oldaláról, és a közös produkcióval a költségeket is csökkenteni lehet" - mondta végül Csang Cse.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr327998619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása