7óra7

Lezárni a múltat – Valami csaj(ok) a Tamási Áron Színházban

Lezárni a múltat – Valami csaj(ok) a Tamási Áron Színházban

2013. 07. 06. | 7óra7

Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy A Tamási Áron Színház februári programjában közölt információktól eltérően Neil LaBute Valami csaj(ok) című darabjának bemutató előadásaira március 7-én és 8-án kerül sor. Az előadást a Kamarateremben mutatja be a társulat Radu Alexandru Nica rendezésében, aki a temesvári német színház művészeti vezetője, és a fiatal román rendező-korosztály egyik legkiemelkedőbb, UNITER-díjas művésze. A darab szövegét az angol eredetiből Ungvári-Zrínyi Ildikó fordította.

Neil LaBute Valami csaj(ok) című kortárs amerikai darabja találkozásokról szól. A főszereplő egy feltörekvő író, aki házassága előtti utolsó kalandként, végigjárja eseménydús legény-életének egykori színhelyeit, sorra felkeresve egykori szerelmeit. Célja: lezárni a múltat, hogy új lapokkal indulhasson a felelősségteljes jövő felé. Látszólag egyszerű a számvetés, de a könnyed párbeszédek minduntalan kényes ügyekről is fellebbentik a fátylat, és begyógyultnak hitt lelki sebek nyílnak fel.

Az előadás elkészítésében közreműködnek: Cristina Milea díszlet- és jelmeztervező, Vlaicu Golcea zeneszerző, Nagy B. Sándor dramaturg, Veress Zsóka ügyelő és Dobra Mária Magdolna súgó. Szereplők: Mátray László, Tulit Éva, Pál-Ferenczi Gyöngyi, D. Albu Annamária és Fekete Mária.

>>> Valami csaj(ok) - színlap, szereposztás, időpontok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr317999041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása