7óra7

Koltay Gábor visszavonta igazgatói pályázatát

Koltay Gábor visszavonta igazgatói pályázatát

2013. 07. 06. | 7óra7

Koltay Gábor A fesztiváligazgatói posztért így hárman indulnak: Herczeg Tamás, a kulturális intézmény korábbi igazgatóhelyettese, aki Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművésszel együtt irányítaná az ország egyik legnagyobb szabadtéri színházát, Kelemen Csaba egri színész, akit Sasvári Sándor segítene művészeti vezetőként, valamint Orbán Zoltán szegedi születésű újságíró. Kelemen Csaba neve lehetséges igazgatóként már korábban is felmerült.

A pályázatokról a februári közgyűlés dönt majd.

A Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatói posztjára azért kellett pályázatot kiírni, mert 2012. december 13-án a szegedi közgyűlés - a Fidesz-KDNP frakció tagjai és a Jobbik képviselőjének szavazatával - az ügyvezető, Bátyai Edina menesztéséről döntött. A kulturális szakember menesztéséről december 1-jei ülésén egyszer már határozott a testület, a döntést azonban Botka László (MSZP) polgármester - élve az önkormányzati törvényben adott jogkörével - nem írta alá, ezért kellett ismét tárgyalni az ügyet. A Fidesz-KDNP frakció szerint a Szegedi Szabadtéri Játékok gazdasági mélyrepülése indokolta az ügyvezető leváltását.

Bátyai Edina leváltása ellen számos szakmai szervezett tiltakozott. A kulturális szakember egyben a szegedi Regionális Összművészeti Központ (REÖK) ügyvezetője is volt. Menesztése azután került napirendre, hogy egy REÖK-beli kiállításon bemutatott installáció sokakban felháborodást keltett.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr97999175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása