7óra7

Kifejezetten női téma – A nő becsomagolása

Kifejezetten női téma – A nő becsomagolása

2013. 07. 06. | 7óra7

Wax Kortárs Galéria Mi az, ami valójában nővé formál minket, nőket, mi az, mi alakít s meghatározza lényünk, szokásaink, nőiességünk mértékét? Kinek a mércéje szerint élünk? Hogyan alakult a nők szerepe, miben változtunk az elmúlt évszázad során? – E kérdésekre keresi a választ Lázár Eszter és az InPack Project A nő becsomagolása című táncszínházi produkciója. Az alkotó meghatározása szerint kísérleti projektről van szó, amely profi táncszínházi produkciónak, látvány- és térhasználatában egyedi előadásnak ígérkezik.

"A címe is mutatja, hogy kifejezetten női témáról van szó, de nem csak nőknek. Egy kutatási folyamat előzi meg az előadás létrejöttét, amelyben alapvető folyamatokkal, nőiességünket meghatározó, illetve befolyásoló tényezőkkel foglalkozom. Különleges, teret beszövő textildíszlettel, látványvilággal, újfajta mozgásminőséggel és mondanivalóval kívánunk az érdeklődők felé fordulni" – mondja Lázár Eszter, aki különböző korosztályú, életvitelű nőkkel vette fel a kapcsolatot. Mint mondja, sokan csatlakoznak folyamatosan, akik szerves részét képezik és segítői az alkotói folyamatnak.

"A WAX Kortárs Galéra (Kultúrgyár) is sokkoló hatással volt rám, mikor beléptem oda. Rengeteg lehetőséggel bír, különleges hely, s sajnálatos módon szerintem csak egy bizonyos közegben ismert, pedig több figyelmet érdemelne. Régi téglafalakkal teli gyárépület gyönyörű belső térrel, magassággal, levegővel, felületekkel. Rendkívül intim, egyben nagyvonalú, sokrétű téma szerintem, amivel dolgozom, de épp az a kontraszt teremti meg a kellő intimitást, ami a tér nagysága s a belső világ szűkítése között feszül. Másrészt a pécsi Retextil Alapítvány – Thiesz Angéla térinstallációja, térszövése, ami izgalmassá teszi e tér használatát. Több napi munka lesz a szövés, mint a pókok, úgy varázsolják át a közeget nekünk" – nyilatkozta az előadás látványvilágát illetően Lázár Eszter a Prae.hu portálnak

A nő becsomagolása

A február 1-jétől az újpesti Wax Kortárs Galériában látható produkcióban Lázár Eszter alkotótársa Mohácsi István, az előadás szereplői: Balássy Szilvia, Kulcsár Noémi, Lázár Eszter és Vasas Erika.

>>> A nő becsomagolása - színlap, időpontok, jegyvásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr877999289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása