7óra7

Interaktív színházi kiállítás az Allee-ban

Interaktív színházi kiállítás az Allee-ban

2013. 07. 06. | 7óra7

Kiállítás az Alleeban Mint a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében olvasható, a tárlaton színháztörténeti tárgyi emlékeken keresztül mutatják be az évszázadokon átívelő múltat, ugyanakkor Schell Judit estélyi ruhakölteménye, Bodrogi Gyula királyi ornátusa vagy Kulka János jelmeze mind a nemzet színházának jelenlegi értékteremtő munkáját példázza.

A gyerekekről sem feledkeztek meg a tárlat szervezői, hiszen a kiállítás ideje alatt a színházi sminkelést, a jelmez- és díszletkészítést is kipróbálhatják a legkisebbek. A felnőtteket pedig a színház titokzatos világa várja, a felfedezőútra Kornis Mihály színházi szótárából való válogatás kíséri el a színfalak mögötti életre kíváncsiakat.

Csaknem 100 négyzetméteren színlapok és plakátok, maszkok, díszletek, makettek, rézkarcok és egyéb színháztörténeti emlékek, valamint a Nemzeti Színház előadásait beharangozó rövidfilmek várják az érdeklődőket.

Az interaktív kiállításon a látogatók megismerkedhetnek többek között Az ember tragédiája a János vitéz I. a János vitéz II. és a Sárga liliom című előadások jelmezeivel, kellékeivel, díszleteivel, betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr347999981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása