7óra7

Imádnivaló, léha, korrupt, fényűző és koldusszegény város – bemutató a Vígben

Imádnivaló, léha, korrupt, fényűző és koldusszegény város – bemutató a Vígben

2013. 07. 06. | 7óra7

Vígszínház A darabban Halász Judit, Venczel Vera, Szegedi Erika, Tahi Tóth László, Kern András, Lukács Sándor, Harkányi Endre és Rajhona Ádám játszik.

A Monokli igazi Molnár-ősbemutató, ezek a szövegek ugyanis még soha nem hangzottak el így színpadon - áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

A legendás szerző jeleneteiből, novelláiból és tárcáiból az előadás rendezője, Fesztbaum Béla gyúrt színpadi példányt. Az élőzenés előadásban a Vígszínház nyolc színésze látható, akik bravúros átváltozásokkal alakítanak hősszerelmest, primadonnát, tengerparton játszó kisgyereket, zugújságírót, csalfa feleséget és tetten ért férjet.

A Monokli játékos, szenvedélyes jeleneteiben és gyerekpárbeszédeiben ott lüktet Molnár Ferenc örök szerelme, a színház, és a századforduló Budapestje - ez az imádnivaló, léha, korrupt, fényűző és koldusszegény város - írják az előadás ismertetőjében.

Mint fogalmaznak, Molnár metsző humora és éleslátása fiatalkori műveiből is sugárzik. Egy rendkívül művelt, bölcs és sziporkázó író, már a világsiker kapujában; egyik kezében könnyed, pergő, szellemes színdarabokkal, a másikban kemény hangú, okos, hazafiúi felelősségérzettel átitatott napi sajtóval. Mélyen a szívében pedig sok érzelmességgel és igazi költői érzékenységgel.

>>> Monokli - színlap, szereposztás, időpontok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr368001001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása