7óra7

Hazugság = halál – Hannibál tanár úr Kaposváron

Hazugság = halál – Hannibál tanár úr Kaposváron

2013. 07. 06. | 7óra7

A történet főhőse Nyúl Béla, egy óbudai gimnázium latintanára oroszországi hadifogsága alatt egy templomi padláson olyan feljegyzéseket talált, amely szerint Hannibált egy forradalom buktatta meg. A szürke kis tanár ez alapján ír egy értekezést, élete főművét - amely természetesen senkit nem érdekel. ám váratlanul üresedés támad az iskola évkönyvében, és Nyúl kollégát kérik fel, hogy pánikszerűen kitöltse az űrt, és publikálja tudományos dolgozatát. és a kisember a semmiből egyszer csak az érdeklődés középpontjába kerül, egy parlamenti interpellációban említik nevét, erre meglátogatja őt egy újságíró, a kollégák is befolyásos emberként tekintenek rá, sőt egyik éjjel - álmában - maga Hannibál látogatja meg, aki már maga sem emlékszik arra, hogy miként hunyt el... Inkább szivarozik a tanárral, és ostobaságokat beszél. Másnap jön a kijózanodás, és mi megláthatjuk, hogyan darálja be a hatalom a kicsi embert. Akkor is, most is, mindig is.

"Egy olyan ember számára, akinek mindennél fontosabb a kimondott szó annak a hazugság egyenlő a halállal. Nyúl Béla, amikor megtagadja saját tanulmányát, szellemi halottá válik. És ez egyenlő a fizikai halállal. A kimondott hazugság öli meg, bármilyen oka is volt rá" – mondja a rendező az előadás műsorfüzetében olvasható interjúban. "Nyúl Bélát először hősként ünneplik, majd pellengérre állítják. És egyiket sem azért teszik, mert a tanulmány jó vagy rossz, tudományosan bizonyítható vagy cáfolható. A tanulmány, a tény maga érdektelen. A felhasználása a fontos – kinek így, kinek úgy. És ez ma sincs másként, sőt."

Vidovszky György rendező az előadás próbáján

Nyúl Bélát Hunyadkürti György, Muray képviselőt Sarkadi Kiss János, Ofenthaler igazgatót Spindler Béla, Hannibált Lecső Péter alakítja az előadásban, amelynek díszletét Cziegler Balázs, jelmezeit Berzsenyi Krisztina tervezte, zenéjét Faragó Béla szerezte.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr137998887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása