7óra7

Händel-operát rendez Kovalik Balázs Giessenben

Händel-operát rendez Kovalik Balázs Giessenben

2013. 07. 06. | 7óra7

Az alkotópáros Johan Adolf Hasse Didone Abbandonata című operájával aratott 2011-ben nagy sikert Münchenben és Versailles-ban - emlékeztetett a színház sajtóirodájának az MTI-hez eljuttatott közleménye.

Stadttheater Giessen

Mint hangsúlyozták, a giesseni együttes főzeneigazgatója a Hasse-művel bizonyította, hogy kiváló szakértője a barokk operáknak. Kovalik Balázs pedig a budapesti operaházban elért sikerei után Hannoverben, Bonnban, Münchenben és Berlinben is bizonyított, és ma Németországban a legkeresettebb rendezők közé számít.

Az Agrippinát 1709. december 26-án a velencei Teatro San Giovanni Grisostomóban mutatták be, ahol az akkor mindössze 24 éves Händel páratlan diadalt aratott operájával. Az előadást többször félbeszakította az éljenzés, de nemtetszésüknek is többen hangot adtak. A librettót ugyanis Tacitus és Suetonius nyomán Vincenzo Grimani bíboros írta, aki a feljegyzések szerint napi politikai-hatalmi konfliktusokra utalt a szereplők szatirikus és tiszteletlen jellemzésével.

A kissé nehezen követhető cselekmény több szálon fut, Agrippina császárné a holtnak vélt Claudius helyett Nérót, az előző házasságából való fiát akarja császárrá koronáztatni. Otho hadvezér azonban kimentette Claudiust, aki hálából őt nevezi meg utódjául. Mindeközben mindhárom férfi ugyanazon nő, Poppea után epekedik. Az intrikus Agrippina végül hátrálni kényszerül, így az áldozat szerepében végzi.

A giesseni előadás teli lesz a legmulatságosabb Feydeau-komédiákra emlékeztető őrült bohóckodással. Nero alakjában a romániai származású kontratenor, Valer Barna-Sabadus debütál. Az Európában egyre népszerűbb énekest Barokk Oriental című cd-jéért Echo Classic-díjjal ismerték el, a német lemezkritikusok pedig Michael Hofstetterrel közös, Hasse újratöltve című felvételéért díjazták.

Otho szerepét a giesseni színházban gyakran fellépő Terry Wey énekli, Claudiust vendégként a neves bariton Hans Christoph Begemann formálja meg. A ház művésze, Francesca Lombardi Mazzulli szoprán Agrippina szerepében tér vissza a társulathoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr747998893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása