7óra7

Figaro házassága Alföldi Róbert rendezésében Zalaegerszegen

Figaro házassága Alföldi Róbert rendezésében Zalaegerszegen

2013. 07. 06. | 7óra7

Alföldi Róbert A főhős egyszerű ember, aki hétköznapi életre, családi boldogságra, békességre vágyik. Figarót persze mindenki elárulja és mindent elkövetnek, hogy ezt ne sikerüljön magvalósítania - foglalta össze a darab történetét Alföldi Róbert az MTI-nek.

Az osztályok közötti harcnak, az arisztokrácia elleni lázadásnak a 21. században talán már nincs jelentősége - hangsúlyozta Alföldi Róbert, aki szerint a darab aktualitását az adja, hogy a családi béke, a normális élet kialakítása ma sem könnyű. Szinte mindenkinek vannak tapasztalatai arról, hogy az életben még a legegyszerűbb ügyeket is milyen nehéz megoldani, miként kerülünk nap mint nap konfliktusokba és hogyan árulnak el bennünket még a legjobb barátaink is.

Szólt arról is, hogy a Figaro házassága a bohóctréfás jeleneteivel klasszikus vígjáték. A színdarabban megjelenik az álruha, a kihallgatott párbeszédekből nevettető félreértések adódnak. A vígjátéki elemek mellett az apró, keserű pillanatok viszont abban segítenek, hogy az emberek megtalálják a történetben a közös pontokat a saját életükkel. A közönségen múlik, hogy mennyire befogadó; az embereknek erőt ad, ha azt látják, hogy a legegyszerűbb helyzeteket megoldani, a boldogságot megtalálni másoknak - adott esetben a darab szereplőinek - is nehéz - fogalmazott Alföldi Róbert.

A Jászai-díjas rendező egyébként ismerősként érkezett Zalaegerszegre: 2002 májusában Schiller Az orléans-i szűz című drámáját állította színpadra.

A főbb szerepeket a Figaro házasságában Sztarenki Pál, Tánczos Adrienn, Szakály Aurél, Pap Lujza, Barsi Márton, Debrei Zsuzsanna, Farkas Ignác, Balogh Tamás, Wellmann György, Tolnai Hella és Urházy Gábor László játssza. A díszletet a rendező, a jelmezeket pedig Zöldy Z. Gergely tervezte.

>>> Figaro házassága - színlap, szereposztás, időpontok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr747998855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása