7óra7

Felajánlotta lemondását Bozsik Yvette

Felajánlotta lemondását Bozsik Yvette

2013. 07. 06. | 7óra7

A Fővárosi Önkormányzat - mint írják - megerősítette a narancs.hu értesülését.

p{color:white; background:#58FA82; padding: 5px 10px}. FRISS: >>> Tarlós István szerint Bozsik Yvette-et megfenyegették

Bozsik Yvette személye a Trafó igazgatójává való kinevezése kapcsán került viták kereszttüzébe. Bozsik június 1-jével váltaná a Kortárs Művészetek Háza élén tizenhárom éve álló Szabó Györgyöt.

***

A Bozsik Yvette Társulat művészeti titkára arról tájékoztatta az MTI-t, hogy hamarosan közleményt fognak kiadni a művésznő döntésének okairól.

A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére tavaly december 1-jéig két jelentkező adott be pályázatot: Bozsik Yvette mellett a Trafót 13 éve vezető Szabó György, aki mellett számos magyar és több külföldi művész is kiállt. A főváros végül Bozsik Yvette kinevezését támogatta, a táncművész az igazgatói posztot öt évre nyerte el.

Szabó György az MTI-nek elmondta: hivatalosan nem értesítették a kijelölt igazgató lemondásáról. Amíg a fenntartótól, a Fővárosi Önkormányzattól más utasítást nem kapnak, tovább dolgoznak az évad befejezéséig, és a július 1-jei átadás-átvételre készülnek.

A jelenlegi igazgató szólt arról is, hogy a helyzetnek demoralizáló hatása van, a legnehezebb együtt tartani a csapatot, hiszen senki nem tudja, hogy most mi lesz.

Szabó György reményét fejezte ki: bármi is történjen, utána gyors döntések születnek. "Ha ez a hír igaz, szeptembertől nincs program, mert a mostani állománnyal mi nem terveztünk, hanem szabad kezet adtunk abban a következő vezetésnek, hogy a saját koncepcióját megvalósíthassa.

Szabó György úgy vélekedett: valószínűleg a szakma nyomására döntött így Bozsik Yvette. Hozzátette: a szakma szerette volna megtudni, hogy milyen koncepciót valósítana meg a Trafóban az új vezető, mert a nyilvánosságra hozott pályázatából pontos elképzeléseit nem tudták kiolvasni.

***

_Kapcsolódó:_

>>> Kérdések Bozsik Yvette-hez – Folytatódik a Trafó-konferencia >>> Szabó György az „ízlésterrorozás” után nem marad a Trafóban >>> Fekete Gyula, a szakmai bizottság tagja: Különvélemény a Trafó-pályázatokról >>> „Nem fog megváltozni a Trafó profilja” - Bozsik Yvette a Trafóról >>> Bozsik Yvette táncművész kerül a Trafó élére >>> 3:2, avagy kulturális knock-out a fővárosnak? - Érdekérvényesítési harcban a főváros és a minisztérium

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr148000971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása