7óra7

Évadnyitó társulati ülések

Évadnyitó társulati ülések

2013. 07. 06. | 7óra7

Csokonai Színház, Debrecen

Izgalmas előadásokat, sok szép estét ígért a közönségnek Vidnyánszky Attila igazgató a debreceni Csokonai Színház pénteki évadnyitó társulati ülésén.

Az új évad tervét - mint kifejtette - már a nemzeti színházi státus jegyében állították össze; a tavalyinál több, 300-nál is több előadást tartanak, bevezetik a balett bérletet, és szeretnék a nézőszámot is növelni.

Mindezek érdekében az idén rendezik meg először, hagyományteremtő szándékkel a Csokonai Fesztivál "miniévadot" októberben, amikor az elmúlt évadok legsikeresebb előadásait láthatja ismét a közönség.

Vidnyánszky Attila hozzátette: megtartják a DESZKA-fesztivált is, amelyre 5-6 kiemelkedő hazai előadást és több, határon kívüli műhelyben készült magyar darabot is meghívnak.

Mind Vidnyánszky Attila, mind Somogyi Béla, Debrecen kulturális alpolgármestere reményét fejezte ki, hogy a jelentős szakmai elismerést jelentő nemzeti színházi címhez - amelyet öt hazai intézmény kapott meg - állami támogatás is társul, már az idei évadban.

A Csokonai Színház 147. évada szeptemberben Kacsóh Pongrác daljátékával, a János vitézzel indul Zakariás Zalán rendezésében; az első operabemutatót, Rossini A sevillai borbély című művét Szinetár Miklós rendezi.

Szatmárnémeti Északi Színház

Tizenkét bemutatót tervezi az ősszel rajtoló évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, amely számos új társulati taggal bővült.

Az erdélyi színház vezetősége pénteken ismertette a 2012-2013-as évadra szóló terveit. Az intézmény közleménye szerint az első bemutató Tasnádi István Világjobbítók című darabja lesz, amelyet Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója visz színre.

Az évadindító bemutató érdekessége, hogy abban az idén a társulathoz szerződött kilenc új művész közül többen is bemutatkoznak a közönségnek. Az újak között számos frissen végzett egyetemi hallgató is van, így például Vargyas Márta rendező, Kányádi Szilárd színész-rendező, valamint Sándor Anna és Marosszéki Tamás színészek.

A társulat Dobre-Kóthay Judit Jászai Mari-díjas díszlet- és jelmeztervezővel, valamint Markó Enikő színésznővel is gyarapodott. A Harag György Társulatot színészként erősíti még a szatmárnémeti Poszet Nándor és Varga Sándor, valamint a magyarországi Egger Géza.

A társulat vezetősége az alkotócsoport kibővítése mellett azt is célul tűzte ki, hogy a közönség régi kedvenceire, a színház örökös tagjaira újra teljes értékű partnerként, és amennyiben erre lehetőség nyílik, aktív munkatársként tekintsen. Az évad első bemutatóján például többéves kihagyás után Czintos József Jászai Mari-díjas színész is fellép. Ugyanígy Tóth-Páll Miklós Bánffy Miklós-díjas színművészt, valamint Méhes Kati és Kovács Éva Poór Lili-díjas színésznőket is színpadon láthatja a közönség.

A szatmárnémeti színház a Világjobbítók című darab mellett színre viszi Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című művét Vargyas Márta rendezésében. Szilveszteri bemutatónak tervezik A szabin nők elrablását, amelyet Kányádi Szilárd állít színpadra, Mikó Csaba Boldogságia című darabját pedig Csiki Zsolt rendezi.

Szintén nagyszínpadi előadásként mutatják be John Millington Synge A nyugati világ bajnoka című darabot Balogh Attila rendezésében. Keresztes Attila fogja színpadra állítani Barta Lajos Szerelem című művét, és Bessenyei István fogja rendezni a Ludas Matyi Szatmárban című darabot.

A stúdióteremben Lőrinczi Ágnes színésznő egyéni estjét tekintheti meg a közönség, és ugyanott láthatja a Bessenyei Gedő István által rendezett egyfelvonásos Csehov-darabot, a Hattyúdalt. A színház három új gyermekelőadást is tervez.

***

Szigligeti Színház, Szolnok

*Két új taggal, Debrei Zsuzsannával és Járai Mátéval kezdi meg új évadát a szolnoki színház, amely "a szó nemes értelmében visszatért konzervatív hagyományaihoz".*

Balázs Péter Heltai Jenő A néma levente című drámájával indítja szeptemberben az új évadot a szolnoki Szigligeti Színház, ahol jövő nyárig hét nagyszínpadi bemutatót láthat a közönség.

Balázs Péter igazgató a keddi évadnyitó társulati ülésen elmondta: idén decemberig négy, összesen pedig öt bérletes és további két, bérleten kívüli premiert terveznek. Az évad szeptember 21-én Heltai Jenő A néma levente című drámájával indul, amelyet Kiss József rendezésében visznek színre.

Ezt követően Radó Denise két rendezését, Ábrahám Pál Bál a Savoyban és Fenyő Miklós–Tasnádi István Made in Hungária című előadásait, továbbá Friedrich Schiller Csiszár Imre által színpadra álmodott Stuart Máriáját, valamint egy Bíró Lajos-darabot, a teátrum direktora által rendezett Sárga liliomot láthatják a nézők Szolnokon.

Balázs Péter és Kiss József rendezőként ugyancsak „duplázik”, hiszen míg előbbi Harmat Imre–Szüle Mihály–Walter László Egy bolond százat csinál című zenés „bolondságát”, addig utóbbi Marc Camoletti Félrelépni tilos! című, a helyi Szín-Mű-Helyben az előző évadban nagy sikert arató komédiáját állítja színpadra. Mindkét előadást bérleten kívül tekinthetik meg az érdeklődők – fűzte hozzá az igazgató jelezve, hogy a Mirandolina című zenés vígjátékot és a Légy jó mindhalálig című musicalt az új évadban is tovább játsszák.

A direktor bejelentette, idén is lesz szilveszteri előadás a Szigligetiben, mely jövőre nyári színházzal bővíti repertoárját és a 2013/2014-es országos évadnyitó társulati ülésnek is otthont ad.

A munka feltételeiről szólva közölte: az elmúlt hetekben elvégzett felújítások és javítások nyomán megszépült épületük, a társulathoz pedig a most induló évadban két új színész, Debrei Zsuzsanna és Járai Máté csatlakozott.

Balázs Péter jelezte: a Tisza-parti megyeszékhely teátruma még mindig kivételezett, ezért sokak által irigyelt helyzetben van a vidéki játszóhelyek között. A magyar sportolók olimpiai sikereire utalva megjegyezte: a társulat színésznői egytől egyig Risztov Évák, színészei pedig Gyurta Danik. Nekik egy Szent István-idézettel - Imre herceghez intézett intelmeiből - kívánt jó munkát, mondván: „semmi sem emel fel, csak az alázat, és semmi sem taszít le, csak a gőg és gyűlölség”.

Az ünnepélyes évadnyitón Kiss József művészeti vezető arról beszélt, hogy a színjátszás egykori „kétértelmű forradalmiságának” hangulata hosszú idő után végre letűnni látszik Szolnokon. A Szigligeti a szó nemes értelmében visszatért konzervatív hagyományaihoz, megőrizve ezzel a színjátszás és a helyi teátrum régi fényét, értékeit.

Az eseményen a város polgármestere úgy fogalmazott, sok olyan vád éri a szolnoki színházat, hogy túl populáris. Szalay Ferenc úgy vélte, ez nem hibája az intézménynek és a társulatnak, amely teljesíti legfontosabb küldetését: mindenkihez szól és pluszt is képes nyújtani a „vájtfülűeknek”.

***

Weöres Sándor Színház

*Nyolc bemutatót és egy jubileumi díszbemutatót tervez a 2012-13-as színházi évadban a Weöres Sándor Színház, távozik Zayzon Zsolt és Märcz Fruzsina, Czukor Balázs ismét, Kovács Gergely pedig először szerződik Szombathelyre - közölte Jordán Tamás, a teátrum igazgatója hétfőn az évadnyitó társulati ülésen.*

Jordán Tamás a 9700 című előadásban Az évad kiemelt eseménysorozata Weöres Sándor születésének centenáriuma lesz, az évforduló napján, 2013. június 22-én tartják a költő örökérvényű művének, a Szent György és a sárkánynak a díszbemutatóját Valló Péter rendezésében.

Szintén a színház névadója előtt tiszteleg a szombathelyi születésű Fekete Ernő Mennyekbe vágtató prolibusz című Weöres-estje, de szerveznek több ezer diák részvételével közös versmondást Szombathely főterén, országos szavalóversenyt és Weöres Sándor életútját bemutató kiállítást, valamint kiírtak egy meghívásos drámapályázatot is - sorolta az igazgató.

A nagyszínpadon Molnár Ferenc Játék a kastélyban, Wasserman-Leigh-Darion La Mancha lovagja, Anthony Shaffer Mesterdetektív és Peter Shaffer Black Comedy című darabját mutatják be; a kamaraszínházban Bohumil Hrabal Szigorúan ellenőrzött vonatok, Georges Feydeau Kézről kézre, Dosztojevszkij A félkegyelmű, valamint Egressy Zoltán Portugál című művét viszik színre.

Továbbra is műsoron marad a Kabaré a Chicago a POSZT-on több díjat is nyert Szentivánéji álom és a Nők iskolája a Tizenkét dühös ember a Hetvenhét című mesejáték, a Rák Jóska, dán királyfi és a Top Dogs valamint a Jó pálinka itassa magát című produkció, emellett folytatódnak a Thea-tér programjai, író-olvasó találkozókat, színházi kulissza titkokat feltáró beszélgetéseket, időszaki kiállításokat és közös versmondási akcióikat is tartanak a szombathelyi színházban.

A társulatból Zayzon Zsolt és Märcz Fruzsina távozott, helyükre az ismét hazatérő Czukor Balázst és a karneválszínházi előadásban már bemutatkozott Kovács Gergelyt szerződtették.

Jordán Tamás, aki már második ötéves ciklusát kezdheti a Weöres Sándor Színház élén, az alapítás, otthonra találás, a kezdetek évei után azt tűzte ki a következő öt év feladatául, hogy a színház valóban nélkülözhetetlen részévé, a szellemi élet motorjává, igazi fórummá, az emberek találkozóhelyévé, a szó legnemesebb értelmében agórává váljon.

Mint fogalmazott, eddigi életének valamennyi állomása, beleértve a Merlinben és a Nemzeti Színház főigazgatójaként töltött időt is, azért volt, hogy egy olyan városban, amelynek eddig nem volt színháza, létrejöhessen a Weöres Sándor Színház, amellyel élete álmát igyekszik megvalósítani Szombathelyen.

Katona József Színház, Kecskemét

*Az eddigi minőségből nem engedve, ám az előző évadnál közönségbarátabb programmal, két új taggal és tucatnyi bemutatóval várja nézőit ősztől a Kecskeméti Katona József Színház.*

Cseke Péter Cseke Péter igazgató a szerdai évadnyitó társulati ülésen úgy fogalmazott: szép évadot zárt nyáron a teátrum, amelynek tagjai két fantasztikus előadást állítottak színpadra.

Ezek egyike a szeptember 21-én, a magyar dráma napján az új évadot is elindító Újvilág passió volt, amely a "semmiből felépített játszóhelyen", a kecskeméti arborétumban kelt életre. A másik a Gyulai Várszínházzal közös produkcióként bemutatott Chioggiai csetepaté amelyet tavaly decembertől a kamaraszínházban láthatnak a nézők.

A direktor az új évadra az előzőnél valamivel közönségbarátabb darabokat ígért, ám továbbra is a minőség megtartásának jegyében. Mint mondta, a Kecskeméti Katona József Színház az évek óta tartó válságidőszak ellenére eddig gazdasági téren is zászlóshajónak számított, "most azonban az országgal együtt egyre komolyabb nehézségek előtt áll". Cseke Péter tartalékolásra biztatta társulatát.

A direktor értékelése szerint erős, összetartó csapat alakult ki, és mindössze egyetlen tag, Zeck Júlia távozott, míg két tehetséges fiatallal, Decsi Edittel és Porogi Ádámmal kötnek szerződést. Az igazgató bejelentette, hogy 2013. április 28-án Angliában élő magyarok előtt vendégszerepel a társulat Agatha Christie Az egérfogó című darabjával, abban a patinás londoni színházban, amely 60 esztendeje játssza az eredeti előadást.

A következő évad műsortervéről Réczei Tamás művészeti vezető kifejtette: három játszóhelyükön összesen 14 bemutatót tartanak. A nagyszínpadi darabok közül az Újvilág passiót, a Páratlan párost, a Lesz vigasz című operettgálát, valamint Heltai Jenő Naftalin című művét Cseke Péter állítja színpadra, Shakespeare A vihar című darabját Bagó Bertalan, Tolcsvai-Müller-Bródy Doctor Herzét Szerednyey Béla, Németh Virág Mátyás király című meséjét pedig Porogi Dorka rendezi.

Emellett a Ruszt József Stúdiószínház és a Kelemen László Kamaraszínház is három-három új darabot tűz műsorára, ezek egy részét neves vendégrendezők - például Zsótér Sándor, Benedek Miklós, Verebes István - jegyzik.

Az eseményen Apáti-Tóth Kata, a Magyar Posta Zrt. szóvivője bejelentette: bélyegen örökítették meg a kecskeméti teátrum minden színészét. Ezek az új évad kezdetétől a színház épületében megvásárolhatók lesznek, később pedig országszerte kereskedelmi forgalomba kerülnek. A bevétel egy részét jótékony célra: az Ódry Árpád Művészotthon támogatására fordítják.

Az évadnyitó végén Cseke Péter kihirdette a nyílt logótervező pályázat győztesét: a Katona József Színház szeptemberben debütáló új jelképe Sárkány Zsuzsanna munkája. Újságírói kérdésre válaszolva az igazgató kitért arra, hogy ötéves mandátuma ebben az évadban lejár, ám "annyi szépet és jót kapott Kecskeméttől", hogy ismét szándékában áll versenybe szállni a színházigazgatói székért.

Gárdonyi Géza Színház, Eger

*Idén mégsem lesz "rétegezetten bonyolult hatású tematika" Egerben.*

Az egri Gárdonyi Géza Színház működésének fenntartása érdekében összefogásra szólította fel a társulat tagjait a teátrum szerdai évadnyitó ülésén Blaskó Balázs igazgató. A teátrum működését egyre alacsonyabb összeggel képes támogatni a fenntartó városi önkormányzat és a saját bevételek is elmaradnak a tervezettől - közölte. Hozzátette: növelni kell az eladott bérletek számát, ezért munkaköri leírástól függetlenül a társulat valamennyi tagjának segítenie kell a színház működését.

Blaskó Balázs elmondta, hogy az új évadban nyolc nagyszínházi bemutatót terveznek Egerben. Ezek mindegyikére egyelőre nincs meg a pénz, ám azt remélik, hogy a sikeres produkciók nyomán lesz forrás valamennyi bemutató megtartására.

A műsorterv szerint színpadra kerül a Zerkovitz-Szilágyi szerzőpáros operettje, a Csókos asszony, Murray Schisgal Szerelem, ó! című vígjátéka, G. B. Shaw Szent Johannája, a Moulin Rouge című táncjáték, A muzsika hangja című musical, valamint Csiky Gergely Buborékok című vígjátéka. A gyerekek az Óz, a nagy varázsló című zenés mesejátékot és Szőke Andrea Égimeséjét láthatják a 2012/13-as évadban.

A stúdiószínpadon Magyar Elemér Keresd a nagyapát című (tavalyra tervezett, ám be nem mutatott) szatirikus komédiája, Marc Camoletti Boldog születésnapot című bohózata és Kocsis Istvántól A drámaíró leghosszabb éjszakája kerül színre - ismertette a műsortervet Blaskó Balázs.

Habis László, a település polgármestere (Fidesz-KDNP) felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzat arculatépítést folytat, vagyis márkanévvé kívánják tenni az Eger elnevezést. Mint mondta, ebben a munkában különösen fontos szerepet játszanak a kulturális intézmények és az olyan előadó-művészeti műhelyek, mint a színház.

Miskolci Nemzeti Színház

Új arculat a Miskolci Nemzeti Színházban *Rendhagyó évadnyitó társulati ülést tartott kedden a Miskolci Nemzeti Színház új vezetősége, amelyen Kiss Csaba igazgató vezetésével a Művészeti Tanács tagjai közösen fogalmazták meg művészeti programjukat, ars poeticájukat.*

Kiss Csaba azt mondta, a 189. évadnyitón nem hagyományosnak mondott beszédekre gondolt, inkább azt szerette volna, ha mindenki valamely színházhoz köthető élményéről beszél. Ennek kapcsán osztotta meg a gondolatait az európai színházról, arról a gondolatvilágról, illúzióról, amely 2500 éve létezik a kontinensen.

Mint elhangzott, a miskolci színházban egy újfajta irány indul el az idén, amelynek a művész lesz a legutolsó gyújtópontja, közben pedig megannyi szereplővel, munkatárssal együttműködve fognak dolgozni, hogy tökéletesen jelenítsék meg az elképzelt illúziót. Az igazgató hozzátette: a cél az együttgondolkodás, az erős társulati összmunka, a kulturális elértéktelenedés megállítása, a színház és a közönség viszonyának megújítása. Az évad egy ötéves közös munka kezdete.

Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere bejelentette: Kilátódíjat alapít a legjobb pályakezdő színésznek (a Miskolci Nemzeti Színház új társulatában tíz főiskolás, illetve frissen végzett színész van). A 100 ezer forintos jutalmat a társulat szavazata alapján az évadzáró társulati ülésen fogják átadni.

Megfogalmazása szerint a színház központi szerepet kap Miskolc új kulturális koncepciójában. Kiemelte: mivel nagyon szűk lett a színházba járók köre, nyitni kell a város felé.

"A színház a kőfalalakon keresztül szivárogja ki a város felé, ami a teátrumban történik" – fűzte hozzá.

Az évad színeit – a négy különálló színházként működő játszóhelyet – Keszég László rendező mutatta be. Mint mondta, a miskolci teátrum épületegyüttese teljesen egyedülálló. Egy hatalmas színházi komplexumban a különböző játszóhelyek is önálló szerephez jutnak, ezt a színekkel jellemzik. A nagyszínházat a bordó jelöli, a szürke a kamara, a kék a csarnok, a zöld pedig a játékszín.

Az évadnyitón bemutatták a nagyközönségnek a színház új logóját, amely az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének hallgatóival közös Arculatkísérlet eredménye. Augusztus 21-én elindult az új színházi honlap is, amely formailag és tartalmában egyaránt megújult, dinamikus, felhasználóbarát webes felület lett.

Szabó Máté rendező beszámolt a szeptember 2-ra tervezett Szünnap ünnepről, amikor Miskolc főutcáján megünnepelik a "pihenést". Ekkor lesz az évad első bemutatója, a Mi és Miskolc című életútjáték bemutatója, amely 12 színész, a rendező és egy dramaturg százkilencven kilométeres sétája során született, amikor két hét alatt elgyalogoltak Budapestről Miskolcra.

Az évadnyitót a Miskolci Nemzeti Színház új pénzének a bemutatása, illetve Szilágyi–Eisemann A pénz beszél, a kutya az csak ugat című dala zárta (az Én és a kisöcsém című darabból) Bejelentették azt is, hogy a színház tízmillió forintos európai uniós pályázati támogatást nyert el egészségmegőrzésre.

Csiky Gergely Színház, Kaposvár

Gyuricza István *A következő évadban két év után öt helyett ismét hat nagyszínpadi bérletes bemutatóval várják a közönséget a kaposvári színházban.*

Sokan járultak hozzá a tavasszal elindított civil kezdeményezéshez, amelynek keretében a színházszerető közönség téglajegy vásárlásával járulhat hozzá a tervezett felújításhoz. Rátóti Zoltán úgy vélte, ez csupán jelképes hozzájárulás a teljes költséghez képest, és nem is az összeg nagysága, mint inkább a vásárlók száma fejezheti ki a színház iránti elkötelezettséget.

A közönség által jól fogadott felolvasó-színházi előadások sikerén felbuzdulva az évad újdonsága lesz az is, hogy a kassai és a szabadkai színházzal közösen pályázati támogatással háromnapos felolvasó-színházi fesztivált rendeznek. A három társulat külön-külön, majd együttesen áll a közönség elé.

A következő évadban is lesz "akadálymentes" előadás hallássérülteknek, és ismét lesz nyílt nap, amikor a közönség bepillanthat a kulisszák mögé és színháztörténeti érdekességekkel gazdagíthatja ismereteit.

A tavaly alapított örökös tagság címet, amelyet elsőként Babarczy László korábbi igazgató vett át, ezúttal Tóth Béla kapta meg, aki 1955-ben alapító tagként szerződött a kaposvári társulathoz. Ugyancsak köszöntötték a régiek a négy új társulati tagot: Takács Katalint, az Új Színház egykori művészét, Váncsa Gábort, a Kaposvári Egyetem színész szakán most végzett fiatal kollégát és az Egerből Kaposvárra szerződött színészházaspárt, Mészáros Sárát és Hüse Csabát, miként Gyuricza Istvánt is, aki az előző évadban nyújtott teljesítménye alapján a kollégák titkos szavazata alapján kiérdemelte a színház egykori igazgatójáról, Komor Istvánról elnevezett gyűrűt, amelyet 37. alkalommal adtak át.

A jövő évad repertoárjában 11 bemutató szerepel, ebből a nagyszínpadon hat felnőtt darab és egy ifjúsági mesejáték, a stúdióban pedig négy, köztük egy kicsiknek szóló népmese-válogatás. Lesz dráma, operett, vígjáték, zenés ballada, vásári komédia, mesejáték és népmese, közülük hatnak a szerzője magyar. Mint elhangzott, a kiválasztásnál az elsődleges cél az volt, hogy minél színesebb és szélesebb kört megszólító darabokat kínáljanak a közönségnek, mindezt változatlan jegyárakkal, sőt kedvezményekkel a kaposvári és a vidéki bérletvásárlóknak.

A nagyszínpadon Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című álomjátékát Vidnyánszky Attila, a debreceni színház igazgatója, a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének ez év tavaszán kinevezett igazgatója állítja színpadra; ez lesz az első rendezése a kaposvári teátrumban. Göttinger Pál, a színház immár állandó rendezője Offenbach Szép Heléna című operettjét és az Othello Gyulaházán című vígjátékot rendezi. Az Emil Lotjanu filmje alapján készült A cigánytábor az égbe megy című zenés balladát Szőcs Artur rendezi, Gorkij Éjjeli menedékhely című drámáját - húsz évvel Ascher Tamás rendezése után - ezúttal Valló Péter állítja színpadra.

Egy másik filmfeldolgozás, a Hannibál tanár úr című dráma Vidovszky György rendezésében a színház jövő évadbeli ősbemutatója lesz. Ugyancsak a nagyszínpadon mutatják be Szabó Magda Tündér Lala című zenés mesejátékát Kelemen József rendezésében.

A stúdió négy tervezett előadása közül Szabó Máté rendezi Petőfi Sándor A helység kalapácsa című zenés vásári komédiáját, amelyhez a zenét Ferenczi György írta és a nyáron már bemutatták az Ördögkatlan fesztiválon. Bérczes László, a színház művészeti vezetője rendezi McDonaugh Vaknyugat című komédiáját, Szakonyi Károly Adáshiba című darabját pedig Funtek Frigyes. A Népmesék kicsiknek című gyerekelőadást Váradi R. Szabolcs, a színház segédrendezője viszi színre.

Az évad szeptember 18-án a Tündér Lala című zenés mesejátékkal indul.

***

Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

*Öt nagyszínpadi és négy kamaraszínpadi darab, továbbá öt gyermekelőadás szerepel a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2012/2013-as évadán.*

A kedden megtartott évadnyitó társulati ülés egyperces gyászszünettel kezdődött a közelmúltban elhunyt Safranek Károly Jászai Mari-díjas színművész tiszteletére, aki 1985-től 1990-ig volt a nyíregyházi társulat tagja.

Móricz Zsigmond Színház - Nyíregyháza

Tasnádi Csaba igazgató az idei évaddal kapcsolatban elmondta: az új szezon rendben elkezdődik, a színház júliustól hivatalosan a városi önkormányzat fenntartása alá került. Mint hozzátette, a folyamat még jelenleg is zajlik, a változással kapcsolatban felmerült kérdéseket a fenntartóval folyamatosan egyeztetve próbálják megoldani.

A műsorterv nem változott a júniusi évadzárón meghirdetetthez képest: a közönség öt nagyszínpadi és négy kamaraszínpadi darabot tekinthet meg, ezeket egészíti ki a két gyermekelőadás, illetve a Művész Stúdió három óvodás bérletének előadásai. A nagyszínpadon Szép Ernő Lila akác című szerelmes históriáját, Peter Shaffer bohózatát, a Black Comedyt, Eisemann-Zágon Fekete Péter című zenés játékát, Lev Tolsztoj Anna Karenináját, valamint egy Jókai-művet, A kőszívű ember fiait láthatja a közönség.

A Krúdy Kamarában Csokonai Vitéz Mihály Özvegy Karnyóné című komédiája, Heinrich von Kleist Az eltört korsó című vígjátéka, Móricz Zsigmond Naplók című színjátéka, illetve egy történeti dráma, Petőfi Sándor Tigris és hiénája szerepel műsoron.

Az ovisokat mesejátékokkal és mesebeszéddel várják: a Művész Studióban lesz látható Szergej Prokofjev Péter és a farkas, Lewis Carroll Alíz kalandjai és Bagossy László A sötétben látó tündér című előadása. A gyermekelőadások keretében a Ladányi Andrea által rendezett Kis hercegek-katonák mesemozaikját és Zalán Tibor Rettentő görög vitéz antik mesejátékát tekinthetik meg a kicsik.

Tasnádi Csaba az évadnyitón elmondta, hogy folytatódnak a megszokott rendhagyó irodalomórák, a színház pedig az idei évadban tizenkét oktatási-nevelési intézményével kötött szerződést, így összesen 4650 gyermek vehet részt valamilyen formában a teátrum előadásain és rendezvényein.

A létszám az előző évadhoz képest egy fővel gyarapodott: a kedden kezdődő próbaidőszakot Varga Norbert gyakorlatos színésszel kiegészülve kezdi meg a teátrum társulata.

***

Veszprémi Petőfi Színház

*A teátrum régi hagyományai előtt tisztelegve magyar évadot hirdet a Veszprémi Petőfi Színház.*

Az új évad első premierjeként szeptember 14-én mutatják be Kisfaludy Károly Csalódások című darabját Valló Péter rendezésében; ennek próbáit már el is kezdték - mondta Oberfrank Pál színházigazgató kedden az MTI-nek.

Beszámolt arról, hogy az első premier után a Latinovits játékszínben Szinetár Miklós átdolgozásában Euripidész Iphigenia Auliszban című darabját adják elő. Hamarosan kezdődnek Lionel Bart Oliver! című musicaljének próbái is, az előadásban sok veszprémi gyerek szerepel. A darab kivétel a sorban, hiszen erre a színházi évadra magyar évadot hirdet a Petőfi Színház az elődök előtt tisztelegve - hangsúlyozta Oberfrank Pál.

Eperjes Károly Decemberben Szakonyi Károly Adáshiba című komédiáját Tordy Géza rendezi a veszprémi színházban, ugyanebben a hónapban a játékszínben Hargitai Iván Örkény István Sötét galamb című drámáját állítja színpadra. Februárban lesz Heltai Jenő A Tündérlaki lányok című vígjátékának bemutatója, amelyet Guelmino Sándor állít színpadra. Fernando Arrabal Tábori piknik című abszurd komédiáját a játékszínben Tóth Loon rendezésében áprilisban láthatja a közönség. Kéry Kitty idén Kálmán Imre operettjét, a Montmartre-i ibolyát rendezi.

A repertoárban számos gyerekdarab szerepel, újdonság Csukás István Mirr-Murr, a kandúr című zenés mesejátéka Juhász Róza rendezésében. Ez ősbemutató lesz, hiszen ebből a meséből még nem készült színpadi adaptáció.

Augusztus elsejétől már nemcsak művészeti vezetője a Petőfi Színháznak, hanem erre az évadra a színházhoz szerződött Eperjes Károly - emlékeztetett Oberfrank Pál.

A finanszírozás kapcsán arról beszélt, hogy nehéz helyzetben vannak, a nyár terhes időszak a fenntartó önkormányzat számára, így várnak, amíg a város bevételei lehetővé teszik a színház támogatását. A direktor a színház tartozásairól nem mondott pontos összeget, de tájékoztatása szerint több tízmillió forint, amit elő kell teremteni.

A műhelyház bizonytalan sorsa is nehezíti a színház életét; a raktár még működik, de nincs meg az alternatív helyszín, ahová költözhet. "Nem tudom elképzelni, hogy nem oldódik meg a kérdés, ugyanakkor szeretném látni a konkrétumokat" - fogalmazott az igazgató, aki szerint több megoldás is létezik, de a legjobbat szeretnék.

Oberfrank Pál szavai szerint az új évadban Veszprémben nagy hangsúlyt fektetnek azokra az előadásokra, amelyek nem közvetlenül a Petőfi Színház produkciói, de a közönség kedveli őket. Vendégelőadáson láthatják valószínűleg Kulka Jánost és Nagy Ervint is a nézők.

A pécsi színházzal együttműködésben készült Jelenetek egy házasságból című darabot beválogatták a szeptember eleji budapesti Vidéki Színházak Fesztiváljára ezt is bemutatják a veszprémi közönségnek.

***

Deutsche Bühne Ungarn, Szekszárd

*Öt bemutatót tervez a szeptemberben kezdődő színházi évad első felében a szekszárdi Magyarországi Németek Színháza (Deutsche Bühne Ungarn - DBU), köztük egy Ionesco-abszurdot, valamint Lutz Hübner és Matei Vişniec egy-egy darabját.*

Az évadot szeptember 4-én a német kortárs szerző, Lutz Hübner Margit jelenete a 89. oldaltól című komédiájával nyitják, amelyet májusban már bemutattak - mondta Frank Ildikó, a társulat igazgatója kedden az MTI-nek.

A darab - amely Goethe Faustjának próbájáról szól - páros jelenetekkel viszi a nézőt a színház kulisszái mögé; a Florin Gabriel Ionescu rendezésében látható előadás érdekessége, hogy a színészek párban felcserélhetők a szerepekben. A darab négy színész szereplőjét Juliane Baldy, Alica Weirauch, Matthias Patzelt és Tom Pilath alakítja.

Várhatóan október közepén mutatják be Matei Vişniec Paparazzi, avagy egy elvetélt napfelkelte krónikája című darabját. Az Európa-szerte népszerű francia író a világvégét élő adásban közvetítő művének ez lesz az első hazai bemutatója - hívta fel a figyelmet a színház igazgatója. A darabot Dan Topa bukaresti rendező állítja színpadra.

Az évad utolsó előadása Eugene Ionesco 1971-es A lecke című klasszikus abszurd drámája lesz, várhatóan novemberben.

A DBU két gyermekdarabbal is készül az évad első felében. Verena Koch rendezésében a Hókirálynő című Andersen-mese adaptációját láthatja a színház gyermekközönsége, Garay János születésének 200. évfordulója alkalmából pedig Az obsitos című elbeszélést magyarul mutatják be - mondta Frank Ildikó.

***

Bóbita Bábszínház, Pécs

*A Csip-csup mese című előadás augusztus 25-i bemutatójával veszi kezdetét a 2012/2013-as évad a pécsi Bóbita Bábszínházban, amelynek műsorát Sramó Gábor igazgató vázolta fel a teátrum keddi évadnyitó társulati ülésén.*

"Az óvodásoknak készült Csip-csup mesén kívül a következő idényben még öt új előadást láthat a közönség: a magyar és német nyelvű Süssünk, süssünk valamit című, anekdotamesékből álló darabot, a Brémai muzsikusok átiratából született Tettyei muzsikusokat, valamint az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona, a Hamupipőke és A kis hableány című klasszikusokat" - mondta az igazgató az MTI-nek.

Sramó Gábor szólt arról, hogy a Bóbita művészei Pécsen kívül várhatóan több hazai városban és külföldön is fellépnek, leghosszabb útjuk a tervek szerint Tajvanra vezet, ahová a nyáron Pécsen is bemutatkozott tajvani árnyjátéktársulat meghívására utaznak.

A direktor az elmúlt évadot értékelve örömének adott hangot, hogy a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa programnak köszönhetően már modern körülmények között dolgozhatnak és fogadhatják a látogatókat a Zsolnay negyedben kialakított új otthonukban. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az előző időszakhoz képest 227-ről 250-re emelkedett előadásaik száma, a nézőké pedig meghaladta az előző évi 24 ezret.

Hozzátette: a nézőszám emelése továbbra is kiemelt feladat, szeretnék, ha a produkciók mellett a bábmúzeum és a bábkészítés műhelytitkai iránt is egyre nagyobb lenne az érdeklődés.

A Bóbita Bábszínház 1961-ben alakult és 1981-ben vált hivatásos bábszínházzá. A teátrum a Pécsi Nemzeti Színház tagozataként működött, 2004-ben azonban önállósult, ami hosszú távon jobb érdekérvényesítést, anyagi hátteret jelenthet az intézménynek.

A bábszínháznak jelenleg huszonkét munkatársa van, közülük heten bábművészek, a többiek a bábok és díszletek készítésével, a műszaki háttér megteremtésével, adminisztrációval foglalkoznak. A társulatot idén kisegítők és vendégművészek is erősítik.

***

Budapest Bábszínház

Budapest Bábszínház *A Budapest Bábszínház 2012/2013-as évadterve a hagyomány és a megújulás jegyében született. A hat bemutatót – négy gyerekeknek készülő produkciót és két ifjúsági előadást – fiatal rendezői gárda állítja színpadra.*

Az évad első bemutatója a Budapest Bábszínház ismert magyar meséket új feldolgozásban, friss szemlélettel színpadra állító előadásainak sorába illeszkedik. Fazekas Mihály klasszikusát, a Lúdas Matyit Tasnádi Istvánnak kifejezetten a színház számára készült átiratában viszik színre - áll a színház MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Mint írták, Matyi és az izgága lúd viszontagságai a hagyományos asztali bábjátékot rajzfilmes ötletekkel ötvöző, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakoztató formában, Fige Attilának, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős bábrendező szakos hallgatójának irányításával elevenednek meg a Játszó-téren. A jól ismert figurák egyszerre korhű és groteszk formában jelennek meg, a díszlet - csakúgy, mint a bábok ruhái - a magyar motívumkincsből építkezik és az előadás zenéje is a népdalok dallamvilágát idézi, népi hangszerek szólaltatják meg. Az 5 éves kortól ajánlott előadást szeptember 30-án láthatja először a közönség.

Sven Nordquist Pettson és Findusz-történetei világszerte népszerűek, az óvodás-kisiskolás gyerekek és szüleik körében is. A címszereplő egy magának való falusi ezermester, Pettson és minden lében kanál macskája, Findusz. A Pettson és Findusz-könyvekből készült adaptációt Fekete Ádám készítette, a darabot a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős bábrendező szakosa, Bereczki Csilla állítja színpadra. A különös bútordarabokkal berendezett Játszó-térre már hároméveseket is várnak október 10-től.

Decemberben egy Magyarországon is népszerű dán ifjúsági regény elevenedik meg bábszínpadon. Janne Teller Semmi című, számos díjjal kitüntetett könyve egy éve jelent meg Magyarországon. A történet szerint egy nyolcadikos fiú az iskolában kijelenti, hogy semminek semmi értelme, ezért felmászik egy szilvafára és kivonul a társadalomból. Nem vonatkoznak rá szabályok, nincsenek céljai, nem érdekli a jövő. Osztálytársait ez megdöbbenti és megrettenti, ezért elhatározzák, bebizonyítják neki: ez életnek igenis van értelme. A fontos tárgyak gyűjtése azonban veszélyes játékba, majd tragédiába torkollik. A nem kevés aktuális kérdést felvető történethez a Quimby együttes ír zenét, amelyet a Budapest Bábszínház színészzenekara játszik élőben. A Semmi rendezője Hoffer Károly, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős bábszínész szakos hallgatója. Az előadást és a hozzá kapcsolódó drámapedagógiai foglalkozást 13 éves kortól ajánlják.

A Kivi című kanadai darab szerzője Daniel Danis, rendezője Gáspár Ildikó. A Játszó-téren februártól látható ifjúsági előadás címszereplője egy 12 éves lány, akit kivet magából a város, mint ahogy kivet magából mindenkit, aki nyomorba kényszerül. A történet azonban tündérek nélküli tündérmese: a kislány megmutatja, hogyan tartozhatunk össze, miként segíthetünk egymásnak és álmodhatunk valósággá egy szebb jövőt.

Fehérlófia története az egyik legismertebb és legsokrétűbb magyar népmese, amelynek főhősét az anyjától, a fehér lótól kapott életerő emeli emberfelettivé. A varázslat, a ráolvasás, az átkok, a kimondott szó ereje határozza meg az előadás Szálinger Balázs költő által újragondolt nyelvi rétegét. A Veres András rendezte, kisiskolásoknak szánt produkció - amelyet 2013 februárjától láthat a közönség a Budapest Bábszínház nagyszínpadán - arra keresi a választ, hogyan őrizhetjük meg a XXI. században a mítosz erejét úgy, hogy elkerüljük az erőszakolt archaizálást.

Az évad utolsó bemutatója, A kis Mukk a varázslatos Keletre kalauzol el. A klasszikus mesét klasszikus formában viszi színre Csató Kata rendező. A kis Mukk az óvodás-kisiskolás korosztálynak készül, azoknak a gyerekeknek, akik hisznek a mesében, amelyben a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését.

A 2012/2013-as évadtól a Budapest Bábszínház társulatát erősíti a Vaskakas Bábszínháztól érkezett Pallai Mara, valamint dramaturgként Gimesi Dóra. A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős bábszínész szakosai közül Hoffer Károly, Mórocz Adrienn, Spiegl Anna és Szolár Tibor tölti itt gyakorlatát.

***

Harlekin Bábszínház, Eger

*A bábszínházi funkciók újraértékelésére, korosztályokat átfogó működésre készül az egri Harlekin Bábszínház - jelentette ki a teátrum vezetője az intézmény keddi évadnyitó társulati ülésén a hevesi megyeszékhelyen.*

Erre azért van szükség, mert a nézőszám "befagyott" és a bevételek növelése a hagyományos módon már nem érhető el, vagyis az intézmény jövője a tét - közölte Bal József.

Mindennek keretében csecsemőszínházat és játszóházat, a városi oktatási intézményekkel együttműködve úgynevezett Tantermi színházat, drámapedagógiai foglalkozásokat és kamaszelőadásokat is akar tartani a teátrum.

A tervek szerint vasárnaponként úgynevezett Kézzel-lábbal játszóházat és csecsemőszínházat rendeznek a legifjabbak részére: erre a 8 hónapos és 3 éves kor közötti gyerekeket várják.

Megállapodtak a város oktatási intézményeivel, hogy a felső tagozatosok és a középiskolások számára a tantervhez kötődő művek feldolgozását kínálják bérlet keretében, illetve iskolai tantermekben is lesznek előadások és drámapedagógiai foglalkozások. Ezeken a művészeknek nem elsősorban bábszínészi, hanem színészi feladatot kell megoldaniuk.

Kamasztémákat feldolgozó előadásokkal kívánják az ifjúságot a színházba vonzani, és a város egyéb kulturális intézményeiben rendezett előadásokon is fellépnek a bábosok. Mindezek megvalósítása érdekében rendszeres művészi, bábtechnikai és drámapedagógiai továbbképzésen vesznek részt a Harlekin bábszínészei - mondta Bal József.

Habis László, a település polgármestere (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, hogy az önkormányzat nehéz helyzetben próbál pluszforrásokat bevonni a kulturális intézményhálózat fenntartása érdekében. Ebben a helyzetben az évad nem lesz "fáklyásmenet", vagyis meg kell dolgozni a teátrum költségvetéséért - mondta a polgármester.

Az idei évadban a nyolc színészből álló társulat fele kicserélődött, és az intézmény fenntartója is megváltozott, korábban ugyanis a Heves Megyei Önkormányzat működtette a teátrumot.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr108000133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása