7óra7

Emmi: Kivételeztek a Krétakörrel – Krétakör: az Emmi csúsztat

Emmi: Kivételeztek a Krétakörrel – Krétakör: az Emmi csúsztat

2013. 07. 06. | 7óra7

A minisztérium Gulyás Márton egy interjújára válaszolt, amelyben a Krétakör ügyvezetője azt állította, hogy „Görgey Gábor akkori kulturális miniszter adott volna pályázat nélkül pénzt a társulatnak, mi azonban jeleztük, hogy ez így problémás, ki kell írni pályázatot, és átlátható módon kell azt odaítélni. A Krétakör csaknem húszéves működése során soha nem kapott pályázat nélkül állami pénzt". A minisztérium válaszában úgy fogalmaz: "Az igazság ezzel szemben az, hogy a Krétakör Alapítvány 2008-ban hároméves támogatási szerződést írt alá az akkori Oktatási és Kulturális Minisztériummal évi 100 millió forintos támogatási összegről. A szerződést Hiller István miniszter egyedi döntése alapján kötötte meg a tárca pályázat nélkül. A támogatási szerződés alapján a Krétakör 2008-ban 100 millió Ft, 2009-ben 75 millió Ft, 2010-ben 25 millió Ft-os egyedi támogatásban részesült."

A Krétakör a következő nyilatkozatot adta ki erre reagálva:

„Csúsztat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amikor azt sejteti, hogy a Krétakör Markó Ivánhoz hasonlóan egyedi kijárásos rendszerben kapott támogatást a 2010 előtti kormány idején.

Nem volt kivételezett státusza a korábbi MSZP-SZDSZ kormányzat idején a Krétakörnek, az ezzel kapcsolatos híresztelés hazugság, az ezt sugalló minisztériumi közlemény a szakmai és politikai szempontok utólagos egybemosására tett sanda és kártékony kommunikációs kísérlet. Ezzel szemben a Krétakör volt az, amely 2002-ben, amikor Görgey Gábor kulturális miniszter kezdeményezte, hogy a társulat részesüljön kiemelt, egyedi támogatásban, elutasította a javaslatot. Gáspár Máté és Schilling Árpád, a társulat akkori vezetői épp a kulturális finanszírozás rendszerének átláthatósága miatt ezt nem tartották megfelelőnek. Ezért Baán László akkori kulturális államtitkárral egyetértve, a nem-normatív alapon finanszírozott, alternatív és független társulatokat évről évre növekvő pályázati támogatáshoz juttató speciális színházi keret kidolgozását szorgalmazták. A Krétakör egyike volt a pályázóknak akkor is, amikor 2004-től kezdődően, többek között a társulat szakmai teljesítménye elismeréseként, létrejött a kiemelt keret, amelyből a Minisztérium pályázatain ekkortól évente 100-100 millió forint működési támogatásban részesült Alapítványunk.

2008-tól az új előadó-művészeti törvény 4§/d pontja értelmében lehetővé vált, hogy a miniszter „legfeljebb öt évre szóló, többször megújítható közszolgáltatási szerződést köt meghatározott művészeti feladatokra kivételesen magas színvonalú művészi teljesítményt felmutató, hazai és nemzetközi szinten kiemelten elismert – nem állami tulajdonú – előadó-művészeti szervezettel.” A lehetőség a törvény újraszabott változatában is módosítás nélkül továbbélt, akkori előképe a Budapesti Fesztiválzenekar támogatási modellje volt. A támogatás megítélése szakmai terv-prezentációhoz volt kötve (ez honlapunkon elérhető így kaphatott a Krétakör komoly vállalások mentén és tételes elszámolási-beszámolási kötelezettség mellett, évente 100 millió forint támogatást – megjegyzendő, hogy vállalását a Minisztérium évről-évre egyoldalúan módosította, így a finanszírozási modellkísérlet nem sikerülhetett.

Tehát a Krétakör egykori és a Magyar Fesztivál Balett (MFB) jelenlegi közpénzhez juttatása között nem vonható párhuzam, mert

*1)* az MFB a hatályos jogszabályokat megkerülve, a „Rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék”-ból (azaz a vörösiszap-károsultak megsegítésére, és további rendkívüli helyzetek megoldására hivatott összegből) részesült támogatásban, míg a Krétakör a kulturális finanszírozás meglévő csatornáin keresztül, miközben nem csak a saját, hanem az egész terület érdekeit figyelembe véve, folyamatosan harcolt a források bővítéséért,
*2)* az MFB ismeretlen vállalások mentén, nem látható módon részesült támogatásban, míg a Krétakör a transzparencia új minőségét megteremtve,
*3)* az MFB a szakmai konszenzus ellenében, míg a Krétakör a színházi terület meghatározó többségének támogatását élvezve.

A Kormány 1141/2012. (V.10.) Korm. határozata szerint Markó Ivánnak 2012. december 15-ig el kell számolnia a rendkívüli, 25 millió forintos támogatásával, vagy amennyiben nem teszi, úgy azt vissza kell fizetnie – Orbán Viktor sk. A Kormány 1393/2012. (XI.20.) Korm. határozata szerint Markó Ivánnak szintén 2012. december 15-ig kellett elszámolni rendkívüli, 130 millió forintos támogatásával, vagy amennyiben ezt szintén nem teszi, úgy azt vissza kell fizetnie – szintén Orbán Viktor sk.

Ezzel szemben Markó a Magyar Hírlap 2013. május 29-ei számában úgy nyilatkozott, a támogatással „el fogok számolni”. Mikor kért és kapott halasztási engedélyt Markó Iván a támogatás elszámolásával kapcsolatban? Ha nem kért és nem is kapott ilyen engedélyt, akkor tett-e valamit az illetékes állami hatóság annak érdekében, hogy az elszámolás több mint fél évvel (!) a határidő lejártát követően megtörténjen?

És végül: mióta végez az Emmi érdekvédelmi tevékenységet független társulatok (mint az MFB is) érdekében, és ha ez így van, tervezi-e, hogy védőszárnyát kiterjeszti arra a több tucatnyi függetlenre is, akik iránt eddig nem mutatott túlzott érdeklődést?

Az alábbi linken elérhető a Krétakör Alapítvány és a (volt) Oktatási és Kulturális Minisztérium között kötött 3 éves támogatási szerződés, illetve az egyes évekhez tartozó, teljes körű elszámolási dokumentáció.

A lenti táblázatban pedig a szerződés keretében megfogalmazott vállalásokról és azok teljesítéséről olvashatnak összefoglalóan.

A tények és a történeti hűség iránti elkötelezettséggel, a kormányzati képviselők szakmai felelősségében bízva, üdvözlettel:

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr407998347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása