Egyszerű a történet: kisszerű létezésének és elérhetetlen vágyainak szorításában egy ember megőrül. Akár mi is lehetnénk, ha nem óvakodnánk talán túlságosan is attól, hogy a normális és az abnormális között húzódó vékony határ közelébe merészkedjünk. Gogol klasszikusa a világirodalom egyik legmegrendítőbb vallomása az emberről, aki a társadalmi kötöttségek és a személyiség ellenőrizhetetlen vágyainak harcában alulmarad.

Mátray László így vall előadása kapcsán: „Sétálva az utcán, sokszor megakad a tekintetem egy-egy arcon... Minden városban vannak ilyen közismert »félkegyelmű« emberek, akik valahogy annyi mélységet hordoznak magukban. Vajon milyen élet van mögöttük? Tudom, hogy soha nem fogok megtudni róla semmit, de elmegy mellettem, és nyomot hagy az életemben... Ezeknek az egyszerű embereknek a lelkivilágából próbálok megragadni valamit Gogol szövege által.”

Az előadás elkészítésében Mátray László munkatársai Bocsárdi László (művészeti tanácsadó), Márton Imola és Nagy B. Sándor (dramaturgiai munkatársak), Barabás Zsolt (fotó- és videómunkák), Dobra Mária Magdolna (súgó) Veress Zsóka (ügyelő), Vargha Zsolt (világosító) és Bitai Csanád (hangosító) voltak.