7óra7

Egri Márta zenés estje az Átrium Film-Színházban

Egri Márta zenés estje az Átrium Film-Színházban

2013. 07. 06. | 7óra7

Egri Márta Az eredetileg Átrium, a szocialista rendszerben azonban Május 1. néven üzemelő mozi novemberben nyitotta meg újra kapuit Átrium Film-Színház néven, ahol az Orlai Produkció Csókol anyád! előadását is láthatta már a közönség. Az új bemutató azonban egy zenei utazás lesz a '50-es évek világába, olyan örökzöld slágerekkel, mint a Csak tudnám, hogy miért oly morcos, a Troli-trolibusz, az Egy boldog nyár Budapesten, az Egy dunaparti csónakházban, a Gyere, ülj kedves mellém, vagy a Kalauz Jutka.

Az előadást a zenés előadások mestere, Böhm György állítja színpadra, aki szerint az előadás műfaja valahol a színház és a koncert között fogalmazható meg. A rendező szerint a pontos műfajmegjelölés így szól: „másfél óráig nagyon jól fogja magát érezni a közönség az Átriumban!”. Az előadás születéséről szólva elmondta: „A dalok kiválasztásánál Nemlaha György segített, pontosabban ő válogatott és mi az ő ajánlatából választottunk. A leglényegesebb az volt, hogy zeneileg minőséget képviseljenek.”

A dalok Egri Márta és alkalmi zenekarának tolmácsolásában elevenednek meg. A Jászai Mari-díjas színésznő már az Orlai Produkció több, a Belvárosi Színházban játszott előadásában is szerepelt, úgy mint a Sírpiknik vagy a Kramer kontra Kramer ezúttal azonban nem prózai, hanem zenei tehetségét mutatja meg a nagyközönségnek.

Ahogy a rendező ígéri: „Most ismét Május 1. mozivá válik másfél órára az Átrium! És újra jöhetnek a nézők a »májusegybe«, a Kalauz Jutkára!”

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr577999217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása