7óra7

Drágább lett a fizetős képzés a Táncművészeti Főiskolán

Drágább lett a fizetős képzés a Táncművészeti Főiskolán

2013. 07. 06. | 7óra7

Szakály György "A 60-as keretszámmal alapjában véve elégedettek vagyunk, elosztását a klasszikus balett és néptánc szakirányú képzés között, mi határozhatjuk meg. A divattánc szakon viszont nem indíthatunk új osztályt - mondta Szakály György, a főiskola rektora az MTI-nek.

Bár a kortárs tánc eredményeit is naprakészen alkalmazzák, a klasszikus balett tanulmányok élveznek prioritást a művészképzésben. "A klasszikus hagyomány olyan kincs, amit úgy kell megőriznünk, ahogy létrejött, ezt azután mindenféle új technika kiegészítheti" - mutatott rá a rektor.

A főiskolán sajátos a struktúra, aki még a gimnázium harmadik osztályába jár, a szakmai tanulmányokban már főiskolai növendék. "Ezért is tartom fontosnak, hogy az állami finanszírozású helyekre balett és néptáncos növendékek kerüljenek, mert egy 17 éves gyerektől és családjától nem várható el, hogy tanévenként 1,2 millió forintot előteremtsen tandíjra" - fűzte hozzá a rektor, hozzátéve, hogy aligha teljesíthető bevételi kötelezettséget írt elő számukra a fenntartó NEFMI, amikor 300 ezer forintos alsó határon határozta meg a félévenkénti költségtérítést, például a tánctanár mesterszakon.

Holott a főiskola tavaly 195-216 ezer forintos költséggel indított ilyen képzést, így is sokan kértek részletfizetést. "Több táncpedagógus (koreográfus) munka mellett, estin végzi a tanulmányokat, kevesebb óraszámmal - tehát olcsóbban - is komplett az elvégzendő anyag". A rektor úgy véli, nagyon fontos kulturális kérdés, hogy a jövő táncpedagógusai újratermelődjenek, az alsó és középfokon országszerte legyenek jó tanárok.

A bevételi kötelezettség miatt is aggódik Szakály György: "Azt mondta fenntartó, vegyünk fel még több külföldi, fizetős hallgatót. Idén végez egy csak külföldi növendékekből álló osztály. Tizenkét termünk van, több külföldi diákot egyszerűen nem tudok hová tenni".

Rosszul érinti a főiskolát, hogy az oktatók minősítésénél a művészeti díjak már nem számítanak. "Statisztikailag 27 minősített pedagógust veszítettünk így, és ez sajnos a finanszírozásunkra is hat. Szerintem ugyan a Kossuth-díjas Kún Zsuzsa lábfeje is többet ér, mint sokak teljes életműve. Táncolt, és nem volt ideje egyetemre járni".

Egyébként több tanáruk is a Színház és Filmművészeti Egyetem doktoriskolájának hallgatója: például Solymosi Tamás, Macher Szilárd, Gaál Mariann és Major Rita. Mint a rektor elmondta, egyelőre itt írtak ki olyan témákat és adtak hozzá témavezetőt, amelyhez csatlakozhattak. A Zeneakadémia - noha a zene és a tánc összefüggése evidens lehetne - eddig még nem tett közzé ilyen lehetőséget. Ketten - Molnár Márta és Zsámboki Marcell - a marosvásárhelyi egyetemen találtak témavezetőt - fűzte hozzá a rektor.

Táncművészeti Főiskola A főiskola honlapján közzé tették: "A Kormány 2/2012. (I.20.) számú rendelete értelmében az a hallgató, aki állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésre nyer felvételt, a Magyar Állammal kötendő hallgatói szerződés szerint főszabályként köteles az oklevél megszerzését követő húsz éven belül az általa (rész)ösztöndíjjal folytatott tanulmányok ideje kétszeresének megfelelő időtartamban magyar joghatóság alatt álló munkáltatónál munkaviszonyt létesíteni, fenntartani, vagy magyar joghatóság alatt vállalkozási tevékenységet folytatni".

Szakály György erről megjegyezte, hogy a növendékek 9 éven át éjjel-nappal tanulnak, rendkívüli fizikai megterhelés mellett. Van, aki 15-20 év után fizikailag nem képes pódiumra menni. Az úgynevezett művésznyugdíj 50-90 táncost érintene, nem valószínű, hogy folyósítása érdemben befolyásolná az államháztartás helyzetét, tekintettel arra, hogy a legtöbbjénél a 100 ezer Ft-ot sem érte el az összeg. A megszüntetés, illetve ellátássá változtatás azonban különös helyzetet teremtett.

Van, aki nyugdíjasként nem tud dolgozni, aki azonban tud, az nem kereshet a minimálbér 18-szorosánál többet egy évben. "A mi főiskolai tanáraink fizetési átlaga 110 ezer Ft körül van. Ez most már nemcsak méltatlan, de tarthatatlan is! Jövőre a közoktatásban egy pedagógus 400 ezret várhat. Hangsúlyozom, nem az ő javadalmazásukat sokallom".

Szakály György hozzátette: "Értem a kormányzati szándékot, de a bevezetést módját nem tartom korrektnek. A hajdani NDK-ban egyik orosz kollégám büszkélkedett egy általa készített intarziás asztalkával. Ott ugyanis 15 év aktív táncolás után két évig fizette a színház, hogy valaki valamilyen szakmát tanuljon. A német színházakban ma is három állást kell fölajánlani a színpadtól elköszönő művésznek: lehet ügyelő, sminkes, könyvtáros. Mi igyekszünk arra nevelni a növendékeket, hogy már most készüljenek föl: több lábon kell állniuk".

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr688001087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása