7óra7

Csokonai-díjat kapott Bagossy László

Csokonai-díjat kapott Bagossy László

2013. 07. 06. | 7óra7

A magyar kultúra napján, 2013. január 22-én Balog Zoltán miniszter és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár kulturális díjakkal tüntetett ki jelentős teljesítményt nyújtó alkotókat és kiemelkedő munkát végző intézményeket.

Márai Sándor-díjat vehetett át Kontra Ferenc író prózaírói életműve, szerkesztői munkája és irodalomtörténészi kutatásai elismeréseképpen.

A nem hivatásos, amatőr színjátszás, vers- és prózamondás, bábjátszás, kórus- és zeneművészet, képző-, fotó-, film-, videó-művészet, táncművészet, valamint a hagyományőrzés, a tárgyalkotó és előadó népművészet területén elért kimagasló művészeti munka elismeréséért Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjban részesült Tóth Sándor fafaragó és Bagossy László drámatanár, rendező, Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Díjban pedig az egri Cantus Agriensis Kulturális Egyesület, a Tamási Koncert-Fúvószenekar és a Jászság Népi Együttes.

A közművelődés minőségfejlesztésének alkalmazásával nyújtott kiemelkedő teljesítményért Minősített Közművelődési Intézmény Címet három intézmény érdemelt ki: a Corvin Művelődési Ház (Budapest), a Barátság Kulturális Központ (Százhalombatta) és a Pest Megyei Közművelődési Intézet (Budapest), Közművelődési Minőség Díjat a Budapesti Művelődési Központ nyert.

A könyvtári minőségirányítás alkalmazásával elért kimagasló eredményeiért, a magas színvonalú, az olvasók elégedettségét biztosító szolgáltatások megvalósításért és folyamatos fenntartásért a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár (Eger) Minősített Könyvtár Címet érdemelt ki.

Az úgynevezett kitüntetési rendelet tavalyi módosítása miatt a korábbinál kevesebb díjazott vehetett át idén kitüntetést, ám megemelt összegű elismerésben részesültek.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr157999243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása