7óra7

Botrány az Operában

Botrány az Operában

2013. 07. 06. | 7óra7

Horváth Ádám miniszteri biztos, aki a főigazgatói teendők ellátására megbízást kapott, csütörtökön este állította le a titkárságon dolgozókat, akik ekkorra már jelentős mennyiségű papírt daráltak le az újonnan telepített iratmegsemmisítőn. A biztos távozásra szólította fel a munkatársakat, akik több dobozzal távoztak az épületből, aminek tartalmát személyiségi jogaikra hivatkozva nem mutatták be – írja az mno.hu portál.

Horváth zárat cseréltetett az irodán, és pénteken az átvilágító bizottság tagjaival együtt tapasztalták az egyértelmű megsemmisítési nyomokat. Hogy milyen iratok tűntek el, egyelőre nem lehet tudni. Az viszont az eddigi vizsgálatok megállapították, hogy eddig több mint 1,3 milliárdos hiányt halmozott fel az Operaház. Többek között már elköltötték a jövő évi uniós elnökség ünnepségsorozatára kapott 90 millió forintot is. A vendégművészeknek mintegy 325 millió forinttal tartozott szeptemberben a dalszínház. 781,8 millió forintnyi hiány a kötelezettségvállalásokból fakad, de a vizsgálat felrója azt is, hogy a vezetés nem a szervezeti és működési szabályzattal összhangban, hanem egyedi utasításokkal irányította az intézményt, amelynek gazdálkodását egyszer sem fogadta el a fenntartó minisztérium, és elmarasztalta az Állami Számvevőszék is. Problémás, hogy évi 120-130 millió forintért a státusza révén vállalkozói tevékenység végzésére nem jogosult Budapesti Operabarát Alapítvány épített és bontott díszleteket. Az alapítvány elnöke a főigazgatói tanácsadóként foglalkoztatott Kóti Márton, az MSZP szolnoki szervezetének alelnöke, aki 2006-ban Vass szolnoki polgármester-jelöltsége idején a kampányfőnöke volt.

{background:#ddd}. |Az Operaházból származó információk alapján minden valószínűség szerint elmarad a január 23-ára tervezett A bolygó hollandi című Wagner-opera premierje is. A produkciót a korábbi, meg nem hosszabbított szerződéssel alkalmazott művészeti vezető, Kovalik Balázs állította volna színre, a lemondott fő-zeneigazgató, Fischer Ádám vezényletével. Bár a művészeknek a darabra élő szerződésük van, a premiert valószínűsíthetően a következő szezonra tolja az Operaház új vezetése. Hivatalos álláspont szerint "a darabbal szereposztás és finanszírozás dolgában is nehézségek vannak".|

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr78003739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása