7óra7

Blaskó Péter, Helyey László és Trill Zsolt kapta a Gyulai Várszínház díjait

Blaskó Péter, Helyey László és Trill Zsolt kapta a Gyulai Várszínház díjait

2013. 07. 06. | 7óra7

Gedeon József színházigazgató az MTI-nek elmondta: a Várszínház két évtizedes hagyományaihoz híven a harmincfős művészeti testület szavazatai alapján, az önkormányzati testület jóváhagyása mellett a 2012-es nyári várjátékokon nyújtott kimagasló művészeti teljesítmények részesültek elismerésben.

Mórok - Blaskó Péter

Sík Ferenc-nívódíjat kapott Blaskó Péter színművész Achmed szerepének magas szintű megformálásáért Székely János Mórok című darabjában. A díjat Gyula város önkormányzata és a Várszínház alapította.

Havasi István-díjban részesítette a művészeti testület Helyey László színművész kiemelkedő művészeti teljesítményét a Márai Sándor: Füves könyvek című bemutatón. A díjat Gyula város önkormányzata alapította.

A vihar - Trill Zsolt

A Gyulai Várszínház Őze Lajos-díját 2012-ben Trill Zsolt színművész nyerte el Shakespeare A vihar című darabjában Caliban szerepének magas szintű megformálásáért.

Az elismerésben részesülő művészek Kiss György Munkácsy-díjas gyulai szobrászművész bronzplakettjét, elismerő oklevelet és pénzjutalmat kaptak, amelyeket Görgényi Ernő polgármester és Gedeon József, a színház igazgatója adott át.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr967999593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása