7óra7

Az üveganya - ősbemutató Zalaegerszegen

Az üveganya - ősbemutató Zalaegerszegen

2013. 07. 06. | 7óra7

A Hevesi Sándor Színház kiemelt célja a kortárs magyar darabok bemutatása, illetve felfedezése. Az üveganya hangjátékváltozatát Báthory Orsolya rendezésében már közvetítette rádió, Czeizel Gábor pedig a József Attila Kör és a Merlin Színház felolvasó-színházi sorozatának keretében mutatta be, de a színpadi változatot első alkalommal láthatják nézők. Az ősbemutató alkalmával "drámaírót is avatnak" Zalaegerszegen, hiszen Az üveganya Krusovszky Dénes, József Attila-díjas költő első színpadi műve - mondta el Sztarenki Pál.

Mint fogalmazott, Krusovszky Dénes nem "szokványos előadást álmodott színpadra"; a darab műfaját tekintve tetszés szerint lehet tragikomikus játék, fekete komédia, pszichohorror, vagy akár egyszerű életkép is. Érdekes, izgalmas történet, amely nagyon jó szerepeket, vicces, ugyanakkor megrázó helyzetek sokaságát adja - vélekedett Sztarenki Pál.

A rendező szerint a kisvárosban játszódó tragikomédia az emberi méltóságról, avagy annak hiányáról szól. A főszereplő, Krammer bűnt követett el, amiért megkapta a büntetését. A börtönévek után viszont már nem tudott integrálódni a társadalomba, éveken át idős édesanyjával élt elzárkózva a világtól. Anyja halála után újra ki kell lépnie a világba, és szembesülni mindazzal, ami az elmúlt egy évtized alatt történt, és persze azzal is, hogy ennyi idő elteltével hogyan lehet, lehet-e egyáltalán alkalmazkodni a régi barátokhoz, szerelmekhez, munkatársakhoz.

Honvágy - Gergye Krisztián, Lőrinc Katalin A főszerepben Bellus Attilát láthatja a közönség, a további szerepeket Besenczi Árpád, Baj László, Kiss Ernő, Szakály Aurél, Ecsedi Erzsébet, Urházy Gábor László, Bálint Péter, Lőrincz Nikol és Lupaneszku Vivien játssza.

A darabban elhangzik Henryk Górecki Harmadik szimfóniája, és ugyancsak a lengyel zeneszerző kompozíciója csendül fel az előadás előtt a nézőtéri előcsarnokban. A Tánctér programsorozat keretében ugyanis közvetlenül Az üveganya bemutatója előtt láthatja a közönség Gergye Krisztián és Lőrincz Katalin Honvágy (kritikánk itt című duettjét, melynek a koreográfiája az anyához, a világhoz, a gyökereinkhez való kötődést szimbolizálja.

Gergye Krisztián előadása sorban a harmadik tánctéri bemutató a Hevesi Sándor Színházban. Az eddigi előadásoknak nagy sikere volt, a közönség megismerhette a kortárs, alternatív táncokat. A színház számára pedig azért fontos a rendezvénysorozat, mert ily módon tudják támogatni a független színházban dolgozó művészeket - hangsúlyozta a művészeti vezető.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr757999161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása