7óra7

Az utolsó ember Budapesten – A Szputnyik bemutatója a Nemzetiben

Az utolsó ember Budapesten – A Szputnyik bemutatója a Nemzetiben

2013. 07. 06. | 7óra7

A projekt kitalálója és vezetője a Szputnyik Hajózási Társaság, a Bodó Viktor rendezte előadás nemzetközi koprodukcióban készült öt külföldi és egy magyar színházzal - olvasható a Nemzeti Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

A produkció az Európai Színházak Uniójának (UTE) felkérésére született, amelynek a Szputnyik társulat a tagja. A próbaidőszak nagy része Budapesten zajlott, az első bemutatót Grazban tartották január 19-én, majd utazni kezdtek az előadással. Graz és Mainz után Budapest a harmadik állomás, ezt követi majd Lipcse, Kolozsvár és Párma.

Minden partnerszínházban három-négy napot próbálnak, ezalatt adaptálják az előadás bizonyos pontjait a helyi viszonyokra és a játékba beszálló helyi színészekre. Minden helyszínen a produkció egy újabb változatát mutatják be, amelyből három-négy előadást tartanak.

A budapesti előadásban a Nemzeti Színház több művésze, így Bánfalvi Eszter, Tenki Réka, Makranczi Zalán, Mátyássy Bence és Hevér Gábor is játszik.
Az előadás ismertetője szerint a projekt kiindulópontja egy kérdés: miért nem tud az ember olyan társadalmi formát létrehozni, amelyben a többség boldogan tudna élni? Az előadásnak nem célja, hogy választ adjon erre a kérdésre, csupán a problémakört akarja vizsgálni. Felhívni a figyelmet arra, hogy nem mennek rendben a dolgok és hogy valamit tennünk kell közösen és külön-külön egyaránt.

Az előadás címe kettős, ez a benne rejlő két témára utal. A történet szerint a színészek mind játékosok, akik lehetséges szereplői egy valóságshow-nak. Az utolsó fordulóban dől el, hogy ki kerül be a Nagy Játékba és végül ki nyeri meg az Utolsó ember Budapesten (vagy az adott városban) címet.

Az "Utolsó ember ...-ban" utalás Orwell 1984 című regényére, amelynek eredeti címe az Utolsó ember Európában lett volna. Az előadás ennek a regénynek bizonyos elemeit használja fel.

A produkció formailag egy "társadalmi túlélőshow" amely egyszerre használja fel egy valóságshow, egy társasjáték és egy szociálpszichológiai kísérlet elemeit. Forgatókönyve tulajdonképpen akciósorrendeket és játékszabályokat tartalmaz, az előadás fele improvizáció kötött játékszabályokkal és meghatározott idővel, a másik fele pontosan rögzített, bepróbált kész jelenet.

A produkció állandó szereplője Fábián Gábor, Hajduk Károly, Hámori Gabriella, Jankovics Péter, Kárpáti Pál, Koblicska Lőte, Kurta Niké, Lajos András, Pető Kata és Szabó Zoltán. Az előadás a Szputnyik Hajózási Társaság, az ausztriai Schauspielhaus Graz, a németországi Staatstheater Mainz és a Centraltheater Leipzig, a romániai Kolozsvári Állami Magyar Színház, az olaszországi Fondazione Teatro Due Parma és a Nemzeti Színház közös produkciójában készült.

>>> The Last Man in Budapest - színlap, szereposztás, jegyvásárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr457998405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása