7óra7

Átadták a Thália Humorfesztivál díjait

Átadták a Thália Humorfesztivál díjait

2013. 07. 06. | 7óra7

Lefitymálva - Schmied Zoltán, Lukáts Andor, Huzella Júlia, Bánki Gergely Bereményi Géza, a Thália Színház igazgatója a díjátadó ünnepségen elmondta, hogy a csütörtök éjjel zárult Thália Humorfesztivál nagy érdeklődés mellett zajlott le. Reményeik szerint jövőre is megrendezik az eseményt, ugyanolyan sikerrel mint idén.

A Thália Színház fesztiválján öt napon át minden színpad a humoros műveké, komédiáké, stand-up comedyké volt. A rendezvény keretében 13 előadást láthatott a közönség, köztük 12 versenyprodukciót - mondta Lantos Anikó fesztiváligazgató. Kiemelte: a rendezvény eseményei teltház előtt zajlottak, mintegy 2500 néző látta az előadásokat.

A díjakat öt kategóriában szakmai zsűri adta át, amelynek tagja Bagdy Emőke szakpszichológus, Schell Judit színésznő, Kulcsár Viktória, a FÜGE elnöke, Márton István rendező és Fehér Béla író volt.

A stand-up és kabaré kategóriában a legjobb produkció Bödőcs Tibor estje lett, a legjobb előadó/közreműködő díját pedig Vida Péter színművész nyerte el A szomszéd néni odaát van című kabaréban nyújtott alakításával.

A legjobb színházi előadás díját a Gólem Színház Lefitymálva című előadása kapta. A legjobb színművész díját Gáspár Tibor vehette át a Dandin György című előadásban való játékáért. A zsűri különdíját a Sanyi és Aranka Színház Roadmovie című produkciója nyerte el.

A díj megjelenését a fesztivál logója ihlette: a lepke-szamarat öntötték - egyúttal gyerekjátékként is használható - formába.

Lantos Anikó felidézte: a fesztiválprogramban 4 nagyszínpadi, 4 stúdió-, 4 stand-up és egy kabaréprodukció szerepelt. A nagyszínpadon látható volt a szombathelyi Weöres Sándor Színház Szentivánéji álom című előadása, a Szegedi Nemzeti Színházból a Hétköznapi őrületek és a Miskolci Nemzeti Színház Dandin Györgye, versenyen kívül pedig a Thália Színház Esküvőtől válóperig című produkciója.

A stúdióban a Katona József Színházból A Gondnokság című előadást, a Sanyi és Aranka Színház Roadmovie-ját, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című előadását, valamint a Gólem Színház Lefitymálva című produkcióját láthatták az érdeklődők.

A Mikroszínpadon a stand-up műfajának kedvelői Márton András, Bödőcs Tibor, Kovács András Péter, valamint Hadházi László estjét láthatták, A szomszédnéni odaát van című kabaré-előadás mellett.

Lantos Anikó felidézte, hogy a fesztivál előadásaihoz szakmai beszélgetések kapcsolódtak esténként a válogatók - Kárpáti Péter író-dramaturg és Oláh András rádiós műsorvezető -, a zsűri egy-egy tagja, az előadások képviselői és más meghívott vendégek részvételével.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr357999119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása