7óra7

Angyalok és démonok örök harcát boncolgató előadás a Nemzeti Táncszínházban

Angyalok és démonok örök harcát boncolgató előadás a Nemzeti Táncszínházban

2013. 07. 06. | 7óra7

Nemzeti Táncszínház Az együttes új produkciója szórakoztató formában vet fel olyan egyetemes kérdéseket, mint hogy vajon tényleg meg van-e írva az ember sorsa, és hogy a gonoszok vagy a jók győznek-e végül.

A darab alapötlete a társulat egyik régi táncosától származik. A Botafogo Táncegyüttes vezetője, Dalotti Tibor az MTI-hez eljuttatott közleményben elárulta: a felvetett téma olyan kérdéseket feszegetett, amelyek nagy hasonlóságot mutattak saját életének korábbi történéseivel. Húsz évvel ezelőtt ugyanis súlyos balesetet szenvedett, amelynek következtében teljesen megváltozott az élete.

A halálközeli élmények átformálják az embert, és bepillantást engednek a transzcendens világba, az isteni szeretet és a sátáni gyűlölet közötti küzdelem kézzel tapintható valóságába - fogalmazott a koreográfus.

A március 14-én debütáló előadás hangzásvilágában Karl Jenkins walesi zeneszerző munkássága, valamint a klasszikus zenét, a dzsesszt és a régi stílusú popzenét ötvöző, Oregon állambeli Pink Martini zenekar muzsikája köszön vissza.

Dalotti Tibor könnyed, táncos formanyelven fogalmazta meg az előadás mondanivalóját, hogy a közönség számára egyszerre legyen befogadható a gondolatvilág és élvezhető maga a mű.

A Nemzeti Táncszínház tavaly ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Az elmúlt évtizedben a színház a magyar táncművészet otthona lett: műfaji kötöttségek nélkül biztosít fellépési lehetőséget a hivatásos magyar táncművészet képviselőinek. Programjában a folklórtól a klasszikus baletten és a kortárs táncszínházon át a tangóig minden megtalálható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr858001053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása