7óra7

Alföldi Róbert: Nem én csinálom a kultúrharcot

Alföldi Róbert: Nem én csinálom a kultúrharcot

2013. 07. 06. | 7óra7

A magyar kultúra jelentős szellemi műhelye lett a Nemzeti Színház – mondta Alföldi Róbert főigazgató ma reggel az ATV Start című tévéműsorban. Arra a felvetésre, hogy Vidnyánszky Attila szerint ez egy liberális közönség által hőn szeretett színház, Alföldi úgy reagált. hogy ő egy művészeti intézmény vezetője, és nem érti ezt a mondatot, mint mondta, nem tartja szerencsésnek a nézők jelzőzését. Arra sem kívánt reagálni, hogy a szakma beárazza majd a színház társulatának tagjait Mint mondta, ő sem értékelte a színház őt megelőző öt éves működését, ehelyett a jövőre koncentrált. "Nem én csinálom a kultúrharcot" – fogalmazott Alföldi Róbert.

Alföldi Róbert az ATV Start című műsorban

A főigazgató minden nézőnek megköszönte a színház iránt érdeklődést, mint mondta, ő meg van győződve arról, hogy ők a színházra kíváncsiak és nem politikai demonstrálók. "A programot meghirdettük" – reagált Alföldi az új bemutatókkal kapcsolatban. Vidnyánszky Attila azt kérte, hogy a Mephistót ne mutassák be, Alföldi erre úgy reagált, hogy ez akceptálható kérés, ugyanakkor az is akceptálható, hogy június 30-ig ő vezeti az intézményt, de hozzátette: az átadás-átvétellel kapcsolatos tárgyalásoknak nem a nyilvánosság előtt kellene zajlaniuk. Alföldi emlékeztetett: Jordán Tamás igazgatásának vége felé egyetlen bemutatót hagyott el a színház (Szász János rendezte volna a Három nővért), ám jelezte: ehhez az igazgatóváltásnak semmi köze nem volt. A főigazgató hozzátette: minden előadás áthallásos, ám nem aktuálpolitikailag, hanem társadalmilag. Hogy egy művész hogyan keveredik össze a politikával, arról van mit beszélni, ez reakció arra, amiben élünk – erről fog szólni a Mephisto is.

A műsorvezető emlékeztetett Kerényi Imre múlt heti mondatára, miszerint "ide a rozsdás bökőt, hogy Alföldi kap egy színházat". "Problémája lesz a tanár úrnak a bökővel, azt kell, hogy mondjam" – reagált Alföldi Róbert. Mint mondja: nem pályázik működő társulattal rendelkező színházra. Egy működő helyet nem szeretne szétszedni. "Ha szükség van arra, ahogy mi színházat csinálunk, arra figyelemre, sikerre, ami most van a Nemzeti felé, akkor ki lehet találni, mit tudjunk csinálni. Ez most nem az a kor" – mondta Alföldi, utalva a Katona József Színház megalakulásának körülményeire.

A politikához dörgölőzés összefügg a középszerűséggel, a sikertelenséggel és a sértődöttséggel – fejtette ki Alföldi Róbert. "Nekem fontosabb a saját, önálló szabadságom, és az, hogy a gondolataimat soha, semmilyen körülmények között ne kelljen cenzúráznom, öncenzúráznom – nekem ez mindent megér" – fogalmazott. "Én nem tudok innen elmenni" – válaszolta az azt firtató kérdésre, hogy külföldön folytatja-e a munkát. Mint mondta: sok ajánlatot kap belföldről és külföldről egyaránt.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr817999173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása