7óra7

A nyugati világ bajnoka Szatmárnémetiben

A nyugati világ bajnoka Szatmárnémetiben

2013. 07. 06. | 7óra7

Szatmárnémeti Északi Színház A 24 éves sepsiszentgyörgyi születésű Balogh Attila 2011 óta a szatmári színház rendezője, akit 2012-ben a legjobb kezdő rendezésért járó díjra jelölt a Román Színházi Szövetség (UNITER) a Trakhiszi nők című Szophoklész-tragédia sepsiszentgyörgyi színpadra állításáért.

A rendező az MTI-nek szerdán elmondta: azért választotta ezt a darabot, mert egyik központi konfliktusa a felnőni akaró gyerek és az apa közötti ellentét. Fiatal rendezőként személyesen is érinti ez a téma olyan értelemben, hogy ő is most kezd elszakadni otthonról, akárcsak a darab főhőse, Christopher. Emellett a rendezőt megragadta a darab írországi atmoszférája, amely sok vonulatában hasonlít a romániai magyarság világáéhoz. Hangsúlyozta, hogy a párhuzam nem az írek és az angolok, illetve a románok és a magyarok közötti konfliktusban érhető tetten az előadásban, hanem a falu szellemiségében.

A színdarabot Benedek Zsolt dramaturg fordította le újból magyarra. A dramaturgot erősen inspirálta a csángó nyelvezet, ezért az új fordítás nyomán archaikus jelleget kapott a mű szövege, amelyben az eredeti ír-angol konfliktus háttérbe szorul.

A darabot a szatmári társulatra szabták, így például több szereplője van, mint az eredeti műnek, és a dramaturgiáján is változtattak. Például az eredeti műben a befejezésben hangsúlyosan reménytelen emberkép jelenik meg, ezzel szemben a szatmárnémeti előadás végén megjelenik a reménysugár. Balogh Attila elmondta: a hitvallása az, hogy a művészetnek reményt kell adnia az embereknek, ezért tartotta fontosnak ezt az átdolgozást.

A darabban fellép többek között Egger Géza, Tóth-Páll Miklós, Bessenyei István, Sándor Anna, Kányádi Szilárd. Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Dobre-Kóthay Judit. A bemutató pénteken este lesz a szatmárnémeti teátrumban.

>>> A nyugati világ bajnoka - színlap, szereposztás, időpontok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr707998897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása